Már 7600 helyen fogadják el a SZÉP-kártyát
Az éve eleji 5 ezerről, alig egy hónap alatt 7.600-ra emelkedett a SZÉP-kártya elfogadóhelyek száma és az év közepére 20 ezer partner-szolgáltatóra számít a nemzetgazdasági tárca - mondta a megújult cafeteria rendszerért felelős miniszteri biztos szerdán Egerben.
Dátum: 2012-02-01 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:37.892610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tKörtvélyessy László az új cafeteria rendszer előnyeit ismertetve a Heves Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara fórumán elmondta, már 4.500 munkáltató - jellemzően a legnagyobbak - igényelt SZÉP kártyát több százezer munkavállalónak.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Mintegy 65 ezer, az OTP, az MKB és a K&H bankok által kibocsátott kártya már a munkavállalók kezében van és ugyanennyinek folyik a gyártása. Az ezzel kapcsolatos költségek nem az államot terhelik, hanem a kibocsátó pénzintézeteket - tette hozzá.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Elmondta: az évi 450 ezer forint erejéig feltölthető SZÉP kártya bevezetésével a kormányzat elsősorban a hazai turizmust kívánja élénkíteni: az üdülési csekk 6 százalékos jutalékával szemben a szolgáltatóknak csupán 1,5 százalékot kell fizetniük elfogadás esetén.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Használata is lényegesen egyszerűbb: például a falusi vendéglátóknak nem kell 10-20 ezer forintos csatlakozási díjat fizetniük, illetve a csekkel szemben nem kell vesződni a beváltással sem. A fizetés terminál használata nélkül internet segítségével, vagy telefonon keresztül is megtörténhet. Az átfutási idő pedig a csekkre jellemző 2 hónappal szemben 15 nap, így a szolgáltatók lényegesen hamarabb juthatnak hozzá a pénzükhöz.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Mindettől azt várják, hogy lényegesen tágabb lesz a SZÉP kártyát elfogadók köre, mint az üdülési csekk esetében.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Kifejtette, a keretösszegből 75 ezer forint fordítható rekreációs, egészségmegőrző célokra és 150 ezer forint étkezésre, ami egyenlő havi 12.500 forinttal. Az Erzsébet-utalványból az államhoz befolyó, várhatóan, mintegy 10 milliárd forintot teljes egészében szociális célokra, szociális üdültetésre és étkeztetésre fordítják - mondta Körvélyessy László.', '']