A parlament és a kormány viszonya az EU-csatlakozás után
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának kecskeméti kihelyezett ülésén létrejött a frakció Integrációs kabinetje - jelentette be pénteki, Balla Mihállyal közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján Szájer József.
Dátum: 2003-06-27 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:19.791439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A frakcióvezető-helyettes elmondta: az Integrációs kabinet összetétele eltér a többi kabinet összetételétől, ugyanis tagjai azok a fideszes képviselők, akik tagjai az Országgyűlés Európai integrációs ügyek bizottságának, valamint tagja a Fidesz által az Európai Parlamenthez delegált kilenc megfigyelő.
Ezen túlmenően a kabinet munkájában minden parlamenti bizottságból az adott terület integrációs vetületével foglalkozó egy-egy fideszes képviselő vesz részt abból a célból, hogy koordinálják és összehangolják az egyes bizottságokban az uniós csatlakozással kapcsolatos munkát - ismertette Szájer József.
Balla Mihály, a Külügyi bizottság alelnöke az Országgyűlés Európai Uniós Nagybizottságának pénteki üléséről beszélt. Elmondta: tárgyaltak arról a szakértői anyagról, amely a kormány és a parlament csatlakozás utáni viszonyának szabályozását készíti elő. A Fidesz-frakció kezdeményezte, hogy ez a koncepció legyen az alapja a további tárgyalásoknak
A Fidesz azt is javasolta - mondta Balla Mihály -, hogy már augusztusban kezdődjenek meg a négypárti egyeztetések a törvénytervezet előkészítésére, természetesen a kormány szakértőinek bevonásával.
A képviselő hangsúlyozta: a Fidesz fontosnak tartotta, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a kormányközi konferenciával kapcsolatban. Így például jelezték, hogy az ellenzék részt venne a kisebbségeket érintő kérdések tárgyalásán, amelyet a kormány el is fogadott.
- A Nagybizottság ülésén jelenlévő négy parlamenti frakció egyetértett az egyeztetések augusztusi kezdésében - mondta Balla Mihály.
Szájer József rámutatott: az elkövetkezendő években, különösen 2004. május 1-jétől az európai integráció egyik fontos kérdése, hogy az Országgyűlés milyen módon vesz részt az európai törvényhozás ellenőrzésében.
A frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta, hogy a csatlakozást követően az unió veszi majd át a magyar gazdaság több terültével kapcsolatban a jogalkotó szerepét, ezért fontos, hogy az integráció után azokban a jogalkotási kérdésekben, amelyet az Országgyűlés az uniónak átad, megmaradjon a törvényhozás ellenőrzési jogköre - mondta.
A politikus leszögezte, hogy az államok Európa-szerte erősítik a nemzeti parlamentek ellenőrző szerepét.
A kormány ellenőrzésének fő terepét a parlament integrációs bizottságában kell majd kialakítani. Ezt a testületet mindig ellenzéki elnöknek kell vezetnie - közölte Szájer József.
Hozzátette: a Fidesz támogatja, hogy a csatlakozást követően az Országgyűlés félévente vitanapot tartson az uniós kérdéseket illetően.
- Támogatjuk azt az elképzelést is, hogy a majdani európai parlamenti képviselők és az Országgyűlés között szoros, intézményes viszony alakuljon ki, annak érdekében, hogy a képviselők az unióban egymással egyeztetett és összehangolt álláspontot képviseljenek - mondta Szájer József.
MTI - fidesz.hu