Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovács Árpád: A fenntartható költségvetés létfontosságú

A fenntartható költségvetés és a nemzetközi befektetői bizalom helyreállítása létfontosságú Magyarország számára - jelentette ki Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács új elnöke a Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozva.


Dátum: 2012-02-01 19:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:44.488734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A fő tényezők, amelyek a forint árfolyamhullámzása ellen szükségesek: korrekt üzleti megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val, valamint fenntarthatósági garancia a 2013-as költségvetésre" - hangsúlyozta.

Kovács Árpád szerint a Magyarország számára megfogalmazott IMF-EU ajánlások teljesítése az ország jól felfogott érdeke. "A tavaszi hónapok alapvetőek lesznek" - tette hozzá.

Várakozásai szerint a magyar GDP változatlan lesz az idén, szemben a kormány jelenleg érvényes 0,5 százalékos növekedési várakozásával. Ugyanakkor jövőre már 1-2 százalék közötti emelkedést vár, ezt a becslést a magasabb német növekedési várakozások táplálják.

Mint hangsúlyozta, a 2012-es költségvetést illetően vannak kockázatok, különösen a piaci hullámzás és magas CDS-felárak (a szuverén kötvényadósság törlesztésének leállására köthető határidős biztosítási csereügyletek díjszabása, amelyek az adott ország aktuális csődkockázatát jelzik) miatt. Így, mint mondta, az EU-IMF megállapodás igen fontos a nyugodtabb üzleti környezet megteremtése szempontjából, olyan értelemben is, hogy fenntartható hozamszintet biztosítson a 10 éves futamidejű államkötvények számára.

"A 10 százalék körüli kötvényhozamok nem fenntarthatóak, 6-7 százalék körüli hozamokra van szükségünk" - jelentette ki, hozzátéve, hogy az államadósságot nem lehet 600-700 bázispontos CDS-ek mellett finanszírozni.

Kapcsolódó elemek