Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Nemzet: MÁV-ügyleteket vizsgál a Kehi

Huszonegy olyan MÁV-ügyletet vizsgál a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), amely a balliberális kormányok idejére nyúlik vissza; bár az átvilágítások még tartanak, az már most látszik, hogy a magyar államot legalább 15 milliárd forintos kár érte - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.


Dátum: 2012-02-02 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177440
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:45.160001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA lap információi szerint a huszonegyből tizenegy esetben azt állapította meg az átvilágítás, hogy hűtlen kezelés történhetett, viszont közülük négyben a bűncselekmény vélhetően már elévült, legalábbis a Kehi álláspontja szerint.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Eddig egy MÁV-ügyben tett feljelentést a Kehi, mégpedig a társaság három vasútvonalának (Balatonszentgyörgy-Murakeresztúr, Székesfehérvár-Szombathely, Rákospalota-Újpest-Vácrátót) villamosítása miatt, amely csaknem négymilliárdos kárt okozhatott az államnak. Ebben a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly óta hűtlen kezelés gyanújával nyomoz, egyelőre ismeretlen tettes ellen - írja a lap.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A MÁV Hajdú Kft. privatizációját is vizsgálja a Kehi, azonban feljelentést egyelőre csak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tett. A kormánybiztos megállapítása szerint legalább százmilliós bevételkiesést okozhatott a MÁV-nak, hogy leányvállalata üzletrészének 90 százalékát és azzal együtt két ingatlant egyben hirdette meg eladásra, továbbá, hogy üzletpolitikai megfontolásra hivatkozva 2005-ben elengedte a már magánkézben lévő cég tartozását.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Kehi vizsgálja a vasúttársaság székházügyleteit is, és várhatóan feljelentést is tesz majd. A Jobbik már tavaly decemberben hűtlen és hanyag kezelés gyanújával fordult a nyomozó hatósághoz, a feljelentés szerint négy-ötmilliárdos kár érte a MÁV-ot azzal, hogy kiköltöztek az Andrássy úti központjukból, és új irodákat bérelnek. Az Állami Számvevőszék is megállapította 2009-ben, hogy a vasúttársaság alapító okiratát megsértve kötötte meg az új székház kölcsönszerződését, ráadásul nem mérték fel körültekintően az árfolyamkockázatokat, nem készítettek elemzést az Andrássy úti székház értékesítésének célszerűségéről, illetve az új irodákban a piaci árnál kedvezőbb bérleti díjakat sem sikerült kiharcolniuk - írja a Magyar Nemzet.', '']

Kapcsolódó elemek