Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sopronban három melegedőt jelöltek ki

Három melegedő fogadja a hajléktalanokat, illetve a mostoha időjárás miatt megakadt utazókat Sopronban – közölte a városháza szóvivője csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2012-02-02 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:47.261980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\nSopronban senki nem alszik az utcán', 'Sopronban 130-140 hajléktalan él, de egyikük sem alszik az utcán - közölte Haász Sándor, az elhelyezésükért felelős önkormányzati tisztviselő csütörtökön az MTI-vel. Elmondta: a 60 fős hajléktalanszálló megtelt, további 10-15 embernek csak székeken tudtak helyet biztosítani. Sokan elhagyott ingatlanokban, fűtetlen helyiségekben alszanak, nekik rendszeresen osztanak pokrócot, hálózsákot.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A szakember közlése szerint azoknak a családoknak is próbálnak segíteni, akiknél tartozásuk miatt korábban kikapcsolták a fűtést. Van, ahol segítenek vaskályhát beszerezni, néhány embernek pedig, akinek a lakását még nem kötötték le az elektromos hálózatról, villanyradiátorokat adnak kölcsön.

\xa0']

Kapcsolódó elemek