Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatja az egyeztetéseket Hódmezővásárhely az Erste Bankkal

Folytatja az egyeztetéseket a hódmezővásárhelyi önkormányzat az Erste Bankkal - döntöttek csütörtökön a képviselők.


Dátum: 2012-02-02 23:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:35:59.337103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közgyűlés fölhatalmazta Lázár János polgármestert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a svájci frank-forint árfolyam miatti veszteségek viseléséből az Erste Bank Hungary Zrt. is vállaljon részt. A képviselők egyhangúlag felhatalmazták a polgármestert arra is, hogy szükség esetén forduljon az igazságszolgáltatáshoz, valamint kérje az Országgyűlés, illetve a kormány segítségét. Bírósági út esetén Lázár Jánosnak be kell mutatnia a keresetlevelet a testületnek jóváhagyásra.

Kapcsolódó elemek