Deutsch Tamás kapja idén a Csongrád megye díszpolgára címet
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő kapja idén a Csongrád megye díszpolgára címet – döntött pénteki ülésén a megyei közgyűlés.
Dátum: 2012-02-03 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:03.324381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csongrád megye díszpolgári címét első alkalommal 2010-ben Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök vehette át. Tavaly az elismerést Lázár György, a Szegedi Tudományegyetem Kórélettani Intézetének professor emeritusa kapta.
Az önkormányzat rendelete alapján a Csongrád megye díszpolgára cím annak az élő vagy elhunyt magyar, illetve külföldi természetes személynek adományozható, aki Csongrád megyében, vagy a megye érdekében a nemzettudat ápolása, erősítése tekintetében kiemelkedő munkát végzett és ezen tevékenységével, példaértékű emberi magatartásával, hazaszeretetével, a megye és ezen keresztül a nemzet iránt érzett elkötelezettségével elismerést váltott ki akár szűkebb, akár tágabb környezetében.