Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KIM: 775 kezdeményezés a járásokkal kapcsolatban

A járások kialakításáról szóló társadalmi egyeztetés során 775 kezdeményezés érkezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz (KIM)- közölte Csonka Ernő, a minisztérium helyettes államtitkára az MTI kérdésére a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) fórumát megelőzően pénteken Ajakon.


Dátum: 2012-02-03 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:06.224722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA minisztérium honlapján és a www.kormany.hu oldalon volt olvasható a járások kialakításáról szóló részletes előterjesztés, amelyben minden polgármester, önkormányzati képviselő, illetve állampolgár megnézhette azt, hogy települése melyik járáshoz fog tartozni - emlékeztetett a helyettes államtitkár.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A konzultáció január 29-én lezárult, s összesen 775 kezdeményezés érkezett be a különböző településekről - mondta Csonka Ernő. A megkeresések körülbelül 50 százaléka arra irányult, hogy az adott település másik járáshoz tartozzon, illetve a kijelölt helyett más település legyen a járásszékhely.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A helyettes államtitkár közlése szerint az észrevételeket február 10-ig összegzik, a kormányhivatalok vezetőjével történő egyeztetett munkaanyag pedig várhatóan március közepén kerülhet a kormány elé. Csonka Ernő ugyanakkor hozzátette: a járási rendszer kialakításánál kulturális, történelmi, közlekedési és államigazgatási szempontokat vettek figyelembe.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A közigazgatási tárca január végi közleménye szerint a javaslatok eredményeképpen egyes települések akár más járáshoz is kerülhetnek, a nyilvánosságra hozott járások száma azonban nem változik: a 168 járás és a hét fővárosi körzet fix szám, ami azt is jelenti, hogy az új járás kialakítását tervezőknek azzal kell számolniuk, hogy abban a megyében egy másik járást kell megszüntetni.', '']

Kapcsolódó elemek