Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Hazánk a megadott határidőig válaszolni fog"

Tárgyalja a kormány az Európai Bizottság által vitatott jogszabályok ügyében a testületnek szóló válaszlevél tartalmát - közölte a kormányszóvivői iroda pénteken.


Dátum: 2012-02-03 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:09.692291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán az m1 Ma reggel című műsorában azt mondta, hogy még ezen a héten megszületik az Európai Bizottság által megfogalmazott kritikákra a hivatalos válasz mind a jegybanktörvénnyel, mind a bírók nyugdíjazásával, mind pedig az adatvédelmi biztossal kapcsolatban. Az MTI azon kérdésére, hogy megszületett-e a válaszlevél, elküldte-e már a kormány Brüsszelnek, és mit lehet tudni annak tartalmáról, a kormányszóvivői iroda pénteken azt válaszolta: "a három vitatott jogszabály ügyében az Európai Bizottságnak küldendő válaszlevél tartalmát a magyar kormány tárgyalja. Hazánk a megadott határidőig válaszolni fog".

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke január közepén Strasbourgban jelentette be, hogy a testület három kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen. Az eljárások egyike a jegybank függetlenségét érintő szabályozással kapcsolatos, egy másikat a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozóan, a harmadikat pedig az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokat érintően indítanak - közölte akkor Barroso.

Kapcsolódó elemek