Erdő Péter prímás átveszi az érseki palliumot Rómában
Erdő Péter prímás vasárnap veszi át II. János Pál pápától az érseki palliumot, azaz a fehér érseki jelvényt - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2003-06-27 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:21.915012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A római eseményen összesen negyven, egyházmegyével rendelkező érsek kapja meg a palliumot - mondta Tóth János Csaba.
II. János Pál pápa 2002. december 7-én nevezte ki Erdő Péter székesfehérvári segédpüspököt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem akkori rektorát érsekké az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye élére. Ezzel elfogadta Paskai László bíboros, akkori prímás, érsek lemondását, aki 75. életéve betöltésével elérte a katolikus egyházban meghatározott nyugdíjkorhatárt.
Az új érseket ez év január 11-én iktatták be főpásztori tisztségébe. Erdő Péter levélben mondott köszönetet kinevezéséért II. János Pál pápának, s egyúttal kérte az érseki palliumot a katolikus egyházfőtől.
A palliumot általában egyidejűleg adják át az újonnan kinevezett érsekeknek Szent Péter és Szent Pál ünnepén, június 29-én Rómában.
A pallium (görögül pallion-köpeny) eredetileg bal vállra akasztott hosszú köpeny volt, amely az antik korban állami hivatali jellé lett - mondta Tóth János Csaba pénteken az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint később a bal vállra vetett, keresztekkel díszített sálszerű szövetet nevezték így. Konstantin császár a pápának palliumot adományozott, aki azt később megosztotta a metropolitákkal - érsekekkel -, és privilégiumok alapján egyes püspökökkel.
A sajtóreferens elmondta: a korábban bő köpeny ma csupán keskeny gyapjúszövetcsík, mely a nyakat gallérként veszi körül, a mell, illetve a hát közepéig érő két szárral. A nyakrésznél négy fekete kis kereszt, a két lelógó száron 1-1 kereszt van beleszőve.
A pápa nevében a protodiakonus bíboros adja fel a metropolitáknak a palliumot, mely azt a hatalmat jelöli, amellyel a jog a római egyházzal közösségben levő érseket egyháztartományában felruházza - tette hozzá.
A pallium Szent Ágnes napján megáldott bárányok gyapjából készül. Átadása előtt Szent Péter sírjára helyezik, ez a gesztus mutatja, milyen erős kapcsolat fűzi Rómát - az első pápa személyén keresztül - a helyi egyházakhoz.
MTI - fidesz.hu