Malév: zöldmezős beruházásként lehetne új cég
Továbbra is vizsgálja a fejlesztési tárca egy budapesti központú légitársaság megalakításának lehetőségét és mindent megtesznek a tevékenység folytatásáért - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Dátum: 2012-02-03 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177511
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:11.222695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tVölner Pál közlése szerint ez az új cég zöldmezős beruházásként jöhet létre, a Malévet várhatóan felszámolják. Az Európai Bizottság elmarasztaló határozata nyomán 100 milliárdot kellett volna visszafizetnie a társaságnak, a cég jelenlegi adóssága mellett erre nem lett volna képes, és a hitelezők türelme is elfogyott - mondta az államtitkár. A leállás melletti döntés a cég menedzsmentjének felelős magatartása volt - tette hozzá Völner Pál. Arról, hogy az állam beszáll-e egy új légitársaságba, az államtitkár azt mondta, hogy további tárgyalásoktól függ. Optimista forgatókönyvnek azt nevezte, ha magánbefektetők hoznák létre az új céget. Több érdeklődő volt eddig is a Malév iránt, de a helyzet a cég leállásával megváltozott - hívta fel a figyelmet Völner Pál. Ebben a helyzetben a befektetési elképzeléseket is újra kell értékelniük az érdeklődőknek - mondta nevek említése nélkül. Az MTI kérdésére kifejtette: az új társaságnak kell hogy legyen gépe, a hatósági engedélyek kiadása pedig hónapokba telhet, de elsősorban nem ezen, hanem a piacon múlik, hogy mikorra állhat fel egy új cég.
\xa0\xa0\xa0
A Budapest Airport privatizációs szerződését, az utasforgalom visszaesése esetén a költségvetést terhelő 450 milliárd forint kifizetését firtató kérdésre azt mondta: a versenytársak már most megkezdték a kapacitásbővítést. Lehet, hogy nem is lesz utasforgalom-visszaesés - tette hozzá, megjegyezve, hogy ellenkező esetben tárgyalnak a Budapest Airporttal. Jelezte azt is, hogy a tárca álláspontja eltérhet a BA-étól. Emlékeztetett: a kormány 2 milliárd forintot különített el a következő napokra repülőjegyekkel rendelkezők megsegítésére.
\xa0\xa0\xa0
A minisztériumban válságstáb működik, felvették a konzulátusokkal is a kapcsolatot. A légitársaság menedzsmentje és a rendkívüli vagyonfelügyelő munkájának közvetlen, operatív szintű támogatására a tárca Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkárt jelölte ki az NGM esti közleménye szerint. A rendkívüli vagyonfelügyelő minden kifizetést jóváhagy, ami az utasokkal kapcsolatos, és a dolgozók januári bérét is elkülönítették. Felmérték a következő hónap jegyfoglalásait és összegzik a jegyárak visszatérítésének lehetőségeit - összegezte az intézkedéseket Völner Pál. Jobb helyzetben vannak azok, akik később utaznának, az ő jegyük ára ugyanis még nem került a légitársasághoz. Elindult a kárfelmérés, a légitársaság átvilágítása - fűzte hozzá. Ismertetése szerint az elmúlt időszakban 26 milliárd forint állami pénzt kapott a 100 milliárdos árbevételű társaság. A Malév-cégcsoportban mintegy 2.600-zan dolgoznak, a munkavállalók fele az anyacégnél.', 'A társaság helyzetéért Völner Pál elsősorban az elhibázott privatizációt, az "orosz privatizációs kalandot" okolta. A cég államosítása később olyan feltételek mellett történt, amely gátja volt a további privatizációnak - mondta.']