Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hideg: több mint kétezren segítenek az időseknek

Több mint kétezer, közfoglalkoztatásban részt vevő ember tart kapcsolatot az idősekkel és elesettekkel az 5 ezernél kevesebb lakosú településeken, így a nagy hideg miatt kialakult helyzetben is segítséget kaphatnak a rászorulók - közölte Mányai Zoltán, a Belügyminisztérium (BM) sajtófőnöke pénteken.


Dátum: 2012-02-03 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:11.582029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legtöbben, 223-an Veszprém megyében tudnak segíteni, de több megyében, így Borsod, Fejér, Pest és Heves megyében is meghaladja a százat a kapcsolattartást végző közfoglalkoztatottak létszáma. Ennek költsége Mányai Zoltán tájékoztatása szerint 323 millió forint.

Kontrát Károly, a tárca parlamenti államtitkára kedden sajtótájékoztatón ismertette a hideg időjárás miatt hozott minisztériumi intézkedéseket. Mint elmondta, Pintér Sándor belügyminiszter a tárca közigazgatási államtitkárát egyebek mellett arra utasította, hogy soron kívül mérje fel a kormányzat tulajdonában vagy használatában álló azon épületeket, amelyekben nappali melegedőket lehetne kialakítani. A közfoglalkoztatási helyettes államtitkárnak pedig a munkaügyi központok igazgatóin keresztül fel kell hívnia az önkormányzatok figyelmét arra: a közfoglalkoztatásban részt vevők naponta kétszer ellenőrizzék, hogy a településen élő idősek, elesettek nincsenek-e veszélyben.

A belügyminiszter az országos rendőrfőkapitányt egyebek mellett arra utasította, hogy ellenőrizzék a hajléktalanok által lakott helyeket, a közterületeken szolgálatot teljesítő rendőrök keressék fel az általuk ismert, egyedül élőket is, hogy megbizonyosodjanak azok ellátottságáról, s lovas rendőrökkel és szükség szerint motoros szánokkal folyamatosan legyenek jelen a tanyavilágban. Pintér Sándor azt kérte az állampolgároktól, tegyenek bejelentést, ha távolabb élő hozzátartozójukkal, ismerősükkel váratlanul megszakad a kapcsolatuk, azok nem adnak életjelet magukról.

Kapcsolódó elemek