Kifizeti a kormány a gazdáknak megelőlegezett pénzt
A kormány kifizeti a Magyar Cukor Zrt.-nek a gazdáknak megelőlegezett pénzt, amit a Magyar Közlönyben megjelent, a cukorrépa-termelők nemzeti kiegészítő támogatásáról szóló rendeletmódosítás tesz lehetővé - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Dátum: 2012-02-03 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:11.949051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányzati hírportálon megjelent információ szerint így a kaposvári cukorgyár február végéig megkapja azt a 800 millió forintot, amelyet a kormány - a nehéz gazdasági helyzet miatt - tavaly nem tudott kifizetni a cukorrépa termelőknek. A múlt évre közel kétmilliárd forint nemzeti támogatást különített el a szaktárca a cukorrépa termelők számára. Ebből 800 millió forintot a zárolások miatt nem tudott kifizetni a gazdáknak. A minisztérium és a cukorgyár megállapodott abban, hogy a termelés biztonsága érdekében a kaposvári Magyar Cukor Zrt. megelőlegezi a pénzt a gazdálkodóknak.
A rendeletmódosítás alapján a miniszter február 15-ig közleményben teszi közzé az idén rendelkezésre álló közel 2,8 milliárd forintos keret felhasználását, amiből 800 millió forintot február végéig átutal a Magyar Cukor Zrt.-nek. A nemzeti kiegészítő támogatásra azért van szükség, mert a cukorrépa-termelés költséges. Egy hektár önköltsége 500-600 ezer forint között van helytől és gazdálkodási formától függően. Azaz a kiegészítő támogatás lényegében a termelés jövedelmezőségét biztosítja.
Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár jó esélyt lát arra, hogy 2014 helyett 2020-ban szűnjön meg az Európai Unióban a cukorkvóta. Magyarországon kívül nyolc, a finn, a francia, a görög, a lengyel, a lett, a portugál, a román és a svéd érdeke a cukorkvóta megmaradása azért, hogy mindenki felkészülhessen a szabadpiaci versenyre - olvasható a kormány.hu-n.