Főváros: 400 üres férőhely várja a hajléktalanokat
A most megnyitott Aszódi úti hajléktalanszállóval együtt a főváros kezelésében csaknem 400 üres férőhely várja az éjjeli menedéket kereső hajléktalanokat Budapesten - tájékoztatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-t.
Dátum: 2012-02-03 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:12.690365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA főváros a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Menhely Alapítvánnyal kötött szerződést hajléktalanellátásra, de Budapesten több egyháznak és civil szervezetnek is van segítő szolgálata, illetve szállója.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatójának közleménye szerint Tarlós István főpolgármester segítséget kér a budapestiektől: "Aki lát, vagy tud segítségre szoruló hajléktalanokról, hívja a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát a 338-4186-os telefonszámon, vagy jelezze a 112-es segélyhívó számon".
\xa0\xa0\xa0\xa0
Tarlós István abban is kéri a lakosság segítségét, ha felesleges, főleg férficipőkkel rendelkeznek, vigyék el a hajléktalanellátó intézményekbe, illetve Budapest Főváros Közterület-felügyeletének székházába. A városvezető köszönetet mondott a szociális munkásoknak, a rendőrségnek, a mentőknek, a közterület-felügyelőknek és a honvédségnek a "példás és segítőkész" együttműködésért.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A VII. kerületi önkormányzat azt közölte, hogy a Polgári Védelemmel és civil szervezetekkel együttműködve három helyszínen tudják befogadni a rászorulókat. A Bethlen Gábor utca és a Thököly utca sarkán (a Keleti pályaudvar közelében) katonai sátrakban alakítanak ki nappali melegedőt, ahol szombattól meleg ételt és teát osztanak. A Dembinszky utcában péntek délutántól 30-35 embert tudnak befogadni éjszakára és nappalra, a Nefelejcs utcában pedig 100 fős éjjeli és nappali melegedőhely várja a rászorulókat, tisztálkodási lehetőséggel.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az V. kerület is készül a rendkívüli hidegre, az önkormányzat a Mai belváros című lap különszámában tájékoztatja a lakosságot a lehetőségekről, teendőkről. A városrész közterület-felügyelete folyamatosan felkeresi az ott élő hajléktalanokat, tájékoztatják őket a férőhelyekről, melegedőkbe kísérik őket, illetve szükség esetén mentőt hívnak. Arra kérik a lakosokat: fordítsanak nagyobb figyelmet a környezetükben élő segítségre szorulókra, illetve ha olyanokkal találkoznak, akik nem tudják felmérni az egészségügyi állapotukat veszélyeztető körülményeket, értesítsék a megfelelő szervezeteket.', '']