Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A rendszerváltás óta nem volt ilyen

Továbbra is a Fidesz-KDNP rendelkezik a legnagyobb bázissal, így a mostani kormánypárt 2006 nyara óta vezet a közvélemény-kutatásokban. Az ellenzéki pártok közötti erőviszonyok befagytak, míg a bizonytalanok száma folyamatosan növekszik.


Dátum: 2012-02-05 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:21.380647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2012 első hónapjában továbbra is a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt az összes kutatóintézet szerint. A Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből az derült ki, hogy a kormányoldal támogatottsága 56 százalék a választani tudó biztos szavazók között, a Jobbik 18, az MSZP 14, az LMP 7, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) pedig a bejutási küszöb alatt, 3 százalékon áll.

A Medián szerint az összes megkérdezett 26 százaléka támogatja a Fideszt, ez megegyezik a novemberi és decemberi értékkel, vagyis megállt a kormánypárt korában megfigyelt népszerűségvesztése. Az MSZP az év végi visszaeséséből tudott valamennyit visszaszedni (11-ről 15 százalékra emelkedett a támogatottsága), a Jobbik esésével együtt ez azt jelenti, hogy újra a szocialisták a vezető ellenzéki erő. Gyurcsány Ferenc pártja, a DK két százalékon áll a teljes népesség körében.

Az ellenzék nem profitál

A Tárki mérése szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a decemberi 40-ről 37 százalékra, az MSZP-szavazók tábora 25 százalékról 23-ra csökkent a pártválasztók között. A Jobbik ebben a körben szintén 23, az LMP 9 százalékra számíthat, mindkét eredmény egyszázalékos javulás a múlt hónaphoz képest. A Századvégnél a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 26 százalékon, az MSZP ebben a közegben 14 százalékon áll. A Jobbikkal a választópolgárok 10, az LMP-vel 7 százalékuk szimpatizál. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága 3 százalék.

Kiszelly Zoltán politológus szerint a mostani hónap egyik fő jellegzetessége volt, hogy tovább nőtt a bizonytalanok száma, amiből az ellenzéki pártok továbbra sem profitáltak semmit. A szakértő lapunknak úgy nyilatkozott, hogy mostanra egy nagy párt (Fidesz-KDNP), két középpárt (MSZP, Jobbik), és két kis párt alakult ki (LMP, DK). „Az MSZP könnyedén megúszta Gyurcsányék távozását, mivel se nem veszített, se nem profitált belőle”.

1996-ban szoros volt az állás

A mostani kormányzati ciklus félidejéhez közeledve érdemes megnézni, hogy a korábbi hasonló időszakokban hogyan alakult a pártok közötti erőviszony. 1992 januárjáról nincsen adatunk, de 1991 decemberében már két százalékkal vezetett a Fidesz az MDF-fel szemben, amely '92 márciusára 14 százalékra nőtt.

1996 januárjában az FKGP 16, az MSZP 15, az SZDSZ és a Fidesz 8-8, az MDF 6, míg a KDNP 5 százalékon állt. Bár a szocialisták viszonylag kedvező pozícióban voltak, de az ellenzéki pártok már ekkor jelentős fölényben voltak. 2000 januárjában a Szonda-Ipsos mérése szerint a biztos szavazók körében az MSZP 46, a Fidesz-MPP 32, az FKGP 8, míg az SZDSZ 5 százalékon állt. Jól látszik, hogy a kormánypártok akkor lényeges lemaradásban voltak az ellenzékkel szemben, amit 2002-ig sem sikerült ledolgozniuk.

A rendszerváltás óta nem volt ilyen

Nyolc évvel ezelőtt a biztos szavazók között a Fidesz-MPSZ 51, az MSZP 38, az SZDSZ 4, az MDF 2 százalékon állt. A kormány tehát akkor is hátrányban volt, aminek az eredménye a 2004-es Európai Parlamenti választáson a szocialisták súlyos vereségében nyilvánult meg. 2008 januárjában a Fidesz-MPSZ 64, az MSZP 25, az MDF 4, míg az SZDSZ 3 százalékon állt. Az akkori kormánypártok mélyrepülése a márciusi szociális népszavazáson vált mindenki számára egyértelművé, amikor az „igenek” több mint 80 százalékos többségbe kerültek.

Jól látszik, hogy az 1990-es első szabad országgyűlési választás óta egyszer sem fordult elő, hogy a kormányzás feléhez közeledve bármelyik kormánypárt akkora népszerűségnek örvendjen, mint a Fidesz-KDNP. Ebből természetesen messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, mivel az erőviszonyok rendkívül gyorsan is változhatnak, de a jelenség egyelőre mindenképpen egyedi hazánkban.

Kapcsolódó elemek