Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Borsodi szocialisták szponzorálják az éhségmenetet"

A Fidesz miskolci szervezetének elnöke szerint borsodi szocialisták szponzorálják azt az éhségmenetet, amely hétfőn indul el Miskolcról Budapestre; Sebestyén László  vasárnap, miskolci sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz sajnálja, hogy a menetben résztvevő, valóban nehéz sorsú embereket pártpolitikai célokra használja fel a lejáratódott MSZP.


Dátum: 2012-02-05 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:22.387459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az országgyűlési képviselő, a Fidesz miskolci elnöke úgy fogalmazott: "Gúr Nándornak, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökének a Gyurcsány és Bajnai kormányok idején egy egész céghálózat állt a rendelkezésére, hogy a megyébe érkező, foglalkoztatást segítő közpénzek felhasználása ellenőrizhetetlen legyen, akkor bezzeg nem segített éhségmenetet szervezni a Parlament elé".

Előzőleg Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: támogatják azokat, akik a szélsőséges időjárás ellenére gyalog indulnak a fővárosba Miskolcról, hogy hallassák a hangjukat, akik akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: "munkát, kenyeret, és a megélhetéshez elég bért".

Sebestyén László reagálásban arra hívta fel a figyelmet: a kormány az elbírált kérelmek alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csaknem 30 ezer ember közfoglalkoztatását segíti, a Belügyminisztérium pedig már 15 milliárd 387 millió forint értékben hagyott jóvá támogatási kérelmeket a megyében.

Anélkül, hogy az úgynevezett éhségmenetben résztvevő, bár kissé félrevezetett polgármesterek jó szándékát bárki is kétségbe vonná, mégis meg kell jegyezni: az általuk képviselt kistérségek és települések, akár a "hagyományos", akár a kistérségi Start-munka mintaprogram, vagy a téli "átmeneti" közfoglalkoztatási lehetőségek tekintetében eddig is kiemelt kormányzati figyelmet és segítséget kaptak - fogalmazott Sebestyén László.

Kapcsolódó elemek