Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kőbánya is csatlakozott a LÉLEK Programhoz

A program nem csupán lakhatást, hanem munkalehetőséget, és ezzel együtt reményt is jelent - fogalamazott Kovács Róbert, a X. kerület polgármestere hétfőn a Lakhatási, Életviteli, Lelki-segítségnyújtási és Egzisztencia-teremtési Közösségi Program (LÉLEK-Program) kőbányai megvalósításáról tartott sajtótájékoztatón, melyen Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Misnisztérium államtitkára kiemelte: a program célja az, hogy ne csak szállást, hanem célt is adjanak a rászorulóknak. Tekintse meg képgalériánkat!


Dátum: 2012-02-06 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:28.936921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), a VIII. kerület polgármestere azt mondta: "a jó állam nem biztatja a hajléktalanokat, hogy éljenek az utcán és egyenek a kukából, hanem ad nekik lehetőséget a normális élethez, ez a LÉLEK-program". Mint hozzátette, a Józsefvárosban nemsokára a második LÉLEK-házat is átadják, ide olyanok kerülnek, akik nem tudnak azonnal munkába állni, külön foglalkozást igényelnek szociális és egészségügyi szempontból.

Az eddigi tapasztalatok kapcsán arról is beszámolt: akik már bekerültek a programba, azok közül akadnak olyanok, akik 1-2 hónap múlva saját lakásba költözhetnek. Lélektani fordulatnak nevezte, hogy a LÉLEK-házban élők a hideg időben csaknem 40 életet mentettek meg, vagyis már ők segítettek másoknak. A saját forrásból indított józsefvárosi programhoz 150 millió forinttal járult hozzá a szociális államtitkárság.

Kapcsolódó elemek