Gyimesi Endre a levéltári törvény módosítását sürgeti
Ideje újból módosítani az 1995-ös, többször módosított levéltári törvényt - jelentette ki Gyimesi Endre, a magyarországi levéltárak működéséért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos egy keddi budapesti konferencián.
Dátum: 2012-02-07 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:41.536003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Országos Levéltár (MOL) rendezvényén a miniszteri biztos kiemelte: "a nemzeti önismeret szempontjából fontos iratokat" állami kézben kell őrizni, s ezt lehetővé kell tennie a törvénynek.
Az újabb, ezután levéltárba szállítandó iratok kiválasztásánál kizárólag a történelmi elveknek szabad érvényesülniük. A jövő nemzedékei akkor látnak majd tisztán, ha a történelmi iratok, például a pártiratok közgyűjteményekbe kerülnek, és kutathatóvá válnak - tette hozzá Gyimesi Endre a Köziratok magánkézben című konferencián.
Emlékeztetett arra: az 1956 és 1989 közötti pártállamnak, az MSZMP-nek az utódpártja, az MSZP a rendszerváltáskor beleegyezett, hogy megyei pártarchívumaik iratanyagai a megyei levéltárakba kerüljenek. A központi iratanyagot viszont eleinte nem adták át, majd egy kormánydöntés alapján 1991 novemberében az 1948 és 1989 közötti pártállami szervek iratai - a párttagnyilvántartás kivételével - a magyar állam tulajdonába kerültek.
Kitért arra, hogy a rendszerváltáskor a pártállami iratok egy részének megsemmisítése miatt a kirendelt vizsgálóbizottság nem tudta teljeskörűen elvégezni a munkáját, mert az MSZP akkor nem engedte az archívumba való betekintést. Ezenkívül jelentős mennyiségű, nem selejtezhető irat semmisült meg, ezáltal pedig jogszabályt sértettek - mutatott rá.
A miniszteri biztos szólt arról, hogy a szakszervezetek megyei szerveinek iratanyagai nem találhatók meg a megyei levéltárakban, központi szerveik iratanyagát azonban átvette a fővárosi közgyűjtemény, mintegy 2400 iratfolyómétert.