Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ÁSZ törvényesnek találta a hódmezővásárhelyi kötvénykibocsátást

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megvizsgálta és törvényesnek találta a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2006-os kötvénykibocsátását és a befolyt összeg felhasználását - közölte Korsós Ágnes címzetes főjegyző kedden az MTI-vel.


Dátum: 2012-02-07 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:42.331990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vizsgálata alapján az ÁSZ törvényesnek találta azokat a pénzügyi műveleteket is, amelyekkel a város éppen az árfolyamváltozások negatív hatását próbálta kiküszöbölni, és amelyek mintegy 1,8 milliárd forintos nyereséget hoztak a településnek - tudatta a főjegyző.

A köztisztviselő Szilágyi Péter LMP-s országgyűlési képviselő keddi közleményére reagált, amelyben az ellenzéki politikus arra hívta fel a figyelmet: Lázár Jánosnak nincs igaza, amikor azt mondja, hogy nem is a tőzsdére vitte Hódmezővásárhely pénzét, hanem határidős ügyletekbe fektette, mert ilyen ügyleteket a nemzetközi devizapiaci tőzsdén szoktak kötni.

Korsós Ágnes közleményében hangsúlyozta, minden, Hódmezővásárhely város vagyonát, gazdálkodását érintő döntés mögött a közgyűlés jóváhagyása áll, miként arra is a testület adott - pártállástól függetlenül - egyhangú felhatalmazást, hogy a polgármester minden szükséges lépést tegyen meg annak érdekében, hogy a svájci frank-forint-árfolyam különbözetéből eredő, a várost érő veszteségek viseléséből az Erste Bank Hungary Zrt. is vállaljon részt.

Hódmezővásárhely képviselő-testületét és polgármesterét a hódmezővásárhelyi polgárok választják meg. Lázár János polgármestersége alatt négyszeresére emelte a város vagyonát - írta a főjegyző.

Kapcsolódó elemek