Nefmi: folyamatosan csökken a kórházak adósságállománya
A sajtóban több helyen megjelent hírekkel ellentétben, amelyek szerint akár 70 milliárd forint is lehet a hazai kórházak lejárt adósságállománya, folyamatosan csökken a kórházak adóssága, a kifizetések megkezdődtek - tájékoztatta portálunkat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kedden.
Dátum: 2012-02-07 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:43.849888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t2011. III. negyedévében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának összesített adatai szerint a kórházak lejárt szállítói tartozása 43,3 milliárd forint volt. 2011. december végén - több, az egészségügyi humánerőforrás helyzet javítását célzó pénzösszeg mellett - a kasszasöprés révén 21 milliárd 70 millió, majd az E-alap egyenlegjavulásából 27 milliárd forint került az egészségügybe a többi között azzal a céllal, hogy az intézmények kifizessék lejárt szállítói tartozásaikat, így az adósságállomány számottevően csökkent.', '2012. januárban az államtitkárság egyeztetéseket kezdeményezett a beszállítókkal a tartozások rendezésének módjáról, mikéntjéről. A tartozások kifizetése pedig az említett összegekből megkezdődött.\xa0A kórházak IV. negyedévi adósságállományának felmérése jelenleg folyamatban van, pontos adatok két héten belül várhatók - zárul a tárca közleménye.\xa0
\xa0']