Radioaktív sugárzás is érheti az Irakba készülő magyarokat
Radioaktív sugárzásnak is kitehetik az Irakba készülő magyar katonákat, mivel a Bagdad melletti at-Tuvaita atomkutató központ körüli települések a környezetvédők szerint sugárfertőzöttek
Dátum: 2003-06-27 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12181
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:24.816275, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar misszió szálláshelye a Bagdadtól nem messze fekvő Al Hillah nevű településen lesz. Sramkó Mátyás, az Irakba készülő szállítózászlóalj parancsnoka a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: a katonákat arra is felkészítik, hogy esetleg sugárfertőzött vagy vegyi fegyverekkel megtámadott területen kell szolgálatot teljesíteniük, és ehhez megfelelő védelmi felszerelésekkel látják el őket. A parancsnok azonban bevallotta: egyelőre nem értesítették a radioaktív sugárzás veszélyéről, így nem tudja azt sem, hogy az at-Tuvaita atomkutató központ hány kilométerre helyezkedik el a magyarok támaszpontjától. A Greenpeace állítja, a Szaddám Huszein rendszerének megdöntése után kifosztott at-Tuvaita, Irak legnagyobb atomlétesítménye környékén fekvő falvakban a sugárszennyezettség helyenként tízezerszeresen haladja meg a természetes háttérsugárzás mértékét, mert az atomkutató központ fosztogatói uránvegyületet szórtak szét nyílt terepen, és élelmiszerek tárolására használtak sugárzó hordókat.
A környezetvédők felszólították az amerikai hadsereget, hogy szüntesse meg a sugárszennyezést, és ne akadályozza tovább munkájában a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget. Az APA osztrák hírügynökség beszámolója szerint a Greenpeace hatfős, osztrák, német, holland, brit szakértőkből álló csoportja az utóbbi nyolc nap folyamán az at-Tuvaitától 18 kilométerre délkeletre fekvő térségben végzett vizsgálatokat Geiger-mérőkkel, valamint más készülékekkel, és megállapította: a sugárzás tízezreket veszélyeztet a térségben.
Haraszti Gyula, Magyar Nemzet