A jövő héten tárgyalhatnak az egyházügyi törvényről
A Magyar Hírlap értesülése szerint akár már a jövő héten a parlament elé kerülhet az állam által elismert felekezetek listájának bővítése, amiről legkésőbb február végéig mindenképpen döntést kell hozni.
Dátum: 2012-02-08 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:51.945737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Fidesz–KDNP-frakciószövetség szerdán kezdődő háromnapos, kihelyezett ülésén is téma lesz, az illetékes vallásügyi bizottság pedig pénteken tárgyalja a tavaly december 30-án megszavazott új egyházügyi törvény módosítását. A tervek szerint így már a jövő héten a parlament elé kerülhet a módosítás - olvasható a napilap szerdai számában.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A jogszabály egyelőre tizennégy egyházat nevez meg. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a múlt héten küldte meg állásfoglalását a parlamenti testület által korábban a törvényi kereteknek megfelelőnek talált harminckét, az egyházi státust december 20-ig kérelmező vallási közösséget illetően. Az egyik kritérium, hogy a regisztrációt kérő egyháznak legalább százéves nemzetközi vagy húszéves hazai működést kell igazolnia. A még a nyár elején, az utolsó pillanatban fideszes módosításokkal átszabott, majd megszavazott egyházi törvényt az Alkotmánybíróság\xa0\xa0decemberben megsemmisítette, ám a parlament 2011 utolsó ülésén szinte ugyanazzal a tartalommal fogadta el a januárban hatályba lépett jogszabályt - ismerteti a Magyar Hírlap.', '']