A kormány új, stabil alapokra állította Magyarországot
A németek is tudják, hogy a kormány új alapokra állította Magyarországot - hangsúlyozta közleményében Selmeczi Gabriella.
Dátum: 2012-02-08 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:36:56.256634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz üdvözli a német kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség közleményét. Ebben a német politikusok kifejtik véleményüket, hogy a magyarországi gazdasági problémákért a szocialista kormányok a felelősek, mint ahogyan azt is leszögezik, hogy támogatják az Orbán-kormány munkáját. Németország tisztában van vele, hogy kik azok, akik a szakadék szélére kormányozták Magyarországot, mint ahogyan azt is jól tudja, hogy a jelenlegi kormány viszont új, stabil alapokra állította Magyarországot - fogalmaz Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.
Andreas Schockenhoff, a CDU/CSU törvényhozási képviselőcsoportjának helyettes frakcióvezetője a Fidesz frakcióvezetőjének berlini tárgyalásairól kiadott keddi közleményében barátinak és bizalommal teljesnek nevezte a megbeszéléseket és hangsúlyozta, pártja azt kívánja a magyar kormánynak, hogy minél hamarabb sikerüljön megoldani a gazdasági problémákat, amelyekért az előző, szocialista kormány a felelős. E törekvésben támogatják a Fideszt – szögezte le Schockenhoff.