Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Darányi Ignác Tervről egyeztetett Lázár és Fazekas

A vidékfejlesztési miniszter ma délután a Fidesz frakcióvezetőjével egyeztette a tárca jogalkotási menetrendjét. Az Országgyűlés február 13-án kezdi tárgyalni a Hulladékgazdálkodási törvénytervezetet, február 20-án elindul a Hungarikumokról szóló jogszabály tervezet megvitatása - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdai közleményében.


Dátum: 2012-02-08 19:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:37:05.886408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják, a Parlament a jövő héten a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság jelentéséről is határozatot fogad el. Fazekas Sándor tájékoztatta Lázár János frakcióvezetőt, hogy a tárca január közepén elindította a 2020-ig szóló Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási keretprogramját, a Darányi Ignác Tervet.

A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés minden területére kiterjedő terv fontos eleme a jogszabályi környezet megújítása és egyszerűsítése, az ügyfélbarát támogatási- és intézményrendszer kialakítása. A minisztérium ebben a munkában is számít a frakció segítségére - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek