Folyamatosak a tárgyalások a Malév ügyében
Ésszerű kompromisszumra törekszik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt., valamint annak tulajdonosai a vagyonkezelői szerződés ügyében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya az MTI kérdésére.
Dátum: 2012-02-09 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:37:08.013700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A szaktárca az állami mozgástér korábban lefolytatott vizsgálata nyomán egy ésszerű, vállalható kompromisszum kialakítására törekszik" - fogalmaznak az írásban adott válaszban. Folyamatosak a tárgyalások a Malév leállása nyomán kialakult helyzet kezelésére a minisztérium és a Budapest Airport Zrt., valamint annak tulajdonosai képviselőivel. A felek közös munkacsoport létrehozását tervezik. A repülőtér tulajdonosi jogait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja, ez a szervezet ellenőrzi a szerződéses vállalások betartását is. A vagyonkezelési jogokat az eredeti szerződésben 75 évre adták át. A másik, a privatizációs szerződést meghosszabbították 2011 végéről 2013 végéig, mert a repülőtéren a speciális fejlesztési kötelezettségeket át kellett ütemezni az utasforgalmi adatok alakulása miatt - olvasható az NFM válaszában.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy közel 1.000 milliárd forint az az állami teher, amit a Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz, ha a Malév felszámolásba kerül. Az elszámoltatási kormánybiztos felolvasott a Budapest Airporttal kötött szerződésből, amely szerint "a felszámolási megszűnési összeg (...) megegyezik azzal, amely abban az esetben lenne fizetendő, ha a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megszünteti a vagyonkezelői szerződést". Felhívta a figyelmet arra, hogy a bemutatott szerződés arra az esetre szab terheket a magyar állam számára, ha a Malév felszámolása megkezdődik. Tájékoztatása szerint a hitelezőnek elsőbbséget biztosító úgynevezett senior adósság 90, illetve a tőkejuttatás 97 százalékát kell megfizetni a Budapest Airport fő tulajdonosának, a német Hochtief cégnek a Malév felszámolása esetén.
Budai Gyula az MTI kérdésére közölte, hogy a vagyonkezelői szerződésben tételesen szerepel senior adósság címén 1,5 milliárd euró, további 60 milliárd forint a részvények ellenértékeként, 390 milliárd forint a 75 évre szóló vagyonkezelési jogért, és 15 milliárd forint ingóságok ellenértékeként.