Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM

Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.


Dátum: 2012-02-09 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:37:11.231867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az NGM közleménye szerint az árfolyamrögzítés 60 hónapig, de legfeljebb 2017. június 30-ig válik lehetővé. Így az egyes devizák jelentős árfolyam-ingadozása nem lesz hatással a csökkentett havi törlesztőrészletekre, a devizakölcsönnel rendelkezők pénzügyi helyzete kiszámíthatóbb lesz. A közlemény szerint a kormány szerdai ülésén fogadta el az árfolyamgát intézményének módosítását a Bankszövetséggel tavaly decemberben kötött megállapodásnak megfelelően. A törvényjavaslatot a kormány még a héten benyújtja az Országgyűlésnek, hatályba lépését követően pedig az ügyfelek jelezhetik a programba való belépési szándékukat a pénzügyi intézményeknél. Az NMG közölte, a havi törlesztőrészlet árfolyamgát feletti részének kamattörlesztésre eső hányadát a hitelező és az állam megtéríti, így a gyűjtőszámlára csak a tőketörlesztés árfolyam-különbözete kerül. Az adósnak a gyűjtőszámlán esetlegesen felhalmozódó hitelösszeget 2017 júliusától kell visszafizetnie. A havi törlesztőrészletet a pénzügyi intézmény, illetve jogszabályok állapítják meg.

Az árfolyamgát lehetőségével 2011. augusztus 12. óta élhetnek az adósok. Az NGM akkori közleménye szerint az árfolyamrögzítés igénylése után az adósok havi törlesztőrészlete azonnal a kedvezményes árfolyamon kerül elszámolásra. Az árfolyamrögzítés időszakának lejárta utána a havi törlesztőrészlet legfeljebb 15 százalékkal lehet magasabb, mint az árfolyamgát időszakában. Az árfolyamgát időszaka a korábbi szabályozás szerint 2014 végéig tartott volna.

A kormány tavaly augusztusban a programban részt vevő deviza jelzáloghitel-adósok számára a svájci frank árfolyamát 180, az euró árfolyamát 250, a japán jen árfolyamát 2,0 forinton rögzítette. Az árfolyamrögzítés időszakában az adósok kedvezményes árfolyamszinteken törleszthetik hitelüket, míg az árfolyam-különbözet havi összege gyűjtőszámlára kerül, amely immár forint alapú hitelként, és a bankok számára is törvényben előírt 3 havi bankközi kamatlábbal (BUBOR) kamatozik. Ezáltal a bank nem tesz szert profitra a gyűjtőszámlára nyújtott hitelen. A programban mindenki részt vehet, akinek jelzáloghitele van, és megfelel a feltételeknek, függetlenül attól, hogy lakáscélú vagy szabad felhasználású jelzáloghitelt vett fel. Az adósok korábban 2011. december 31-ig kérhették az árfolyamrögzítést.

Kapcsolódó elemek