"A kormány elkötelezett az együttműködés mellett" + videó
A magyar kormány minden egyes jogi és törvényalkotási kérdésben áll a szakmai viták elé - mondta záró felszólalásában Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az Európai Parlament (EP) Polgárjogi, igazságügyi és belügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén.
Dátum: 2012-02-09 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:37:19.970260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA magyar kormány elkötelezett az európai intézményekkel való együttműködésben – jelentette ki Navracsics Tibor. Úgy fogalmazott, a kabinet minden egyes jogi és törvényalkotási kérdésben áll a szakmai viták elé. Ne előítéletek alapján, ne felszínes ismeretek alapján, és ne politikai becsvágy és személyes hiúság alapján ítéljék meg a Magyarországon zajló eseményeket – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.', 'Arra kérte a LIBE Bizottság tagjait, hogy szerezzenek minél több forrásból további adatokat, és ez alapján alakítsák ki megalapozottan a véleményüket. Mi ehhez szívesen járulunk hozzá információszolgáltatással, jelenléttel, a vitában való részvétellel – zárta szavait Navracsics.
\n']
['\nMilliárdok a szegregáció megszüntetésére', 'Járóka Lívia a nemrégiben napvilágot látott roma stratégiával érvelt a magyar célok demokratikus mivolta mellett. Az Orbán-kormány milliárdokat áldoz a gyermekszegénység, a szegregáció megszüntetésére – jelezte a politikusnő.', 'Ha kifogynak az ellenfeleink az érvekből, akkor előkapják az antiszemitizmus vádját – közölte Áder János.
']