Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Óbuda-Békásmegyer pert nyert a Népszava és Népszava Online ellen

A Népszava Online 2011. december 30-ai, valamint a Népszava 2011. december 31-ei lapszámában megjelent "Tovább zaklatják a sztrájkolókat", illetve „Az óbudai jegyző is zaklatja a sztrájkolókat" című cikkek kapcsán Óbuda- Békásmegyer Önkormányzata helyreigazítási kérelemmel fordult a bírósághoz. Az Önkormányzat kifogásolta, hogy a cikkekben valótlanságokat állítottak az MTVA székháza előtti éhségsztrájkkal valamint a jegyző eljárásával  kapcsolatban. A Fővárosi Törvényszék a kereseti kérelemnek helyt adott és kötelezte az alperes Népszava szerkesztőségét, hogy mind az on-line, mind pedig a nyomtatott sajtóban jelentessen meg helyreigazító közleményt - olvasható az önkormányzat pénteki, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.


Dátum: 2012-02-10 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:37:24.634403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság megállapította,  valótlanul állították azt, hogy a III. kerületi jegyző birtokháborításra hivatkozva távolíttatná el az MTVA óbudai székháza előtt három hete éhségsztrájkolókat, valamint, hogy azt a hamis látszatot keltették, miszerint Óbuda - Békásmegyer jegyzője már érdemben állást foglalt volna az ügyben, és eljárásával a demonstrálók eltávolítását kívánta volna elérni.

A napilap és az online szerkesztőség az első fokú ítélet meghozatalát követően a helyreigazítási kérelemnek eleget tett.

Kapcsolódó elemek