Kövér László ismét a Fidesz-választmány elnöke
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának szombati tisztújító ülésén a választmány tagjai ismét Kövér Lászlót szavazták meg elnökké. Az alakuló testületi ülés többek között a magyar gazdaság állapotával, illetve a gazdasággal kapcsolatos folyó ügyekkel is foglalkozott, és két határozati döntést hozott.
Dátum: 2003-06-28 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:29.028150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Választmány tisztségviselői
Az Országos Választmány tisztújítása során a testület alelnökévé Ódor Ferencet, Simicskó Istvánt, Németh Zsoltot, Szalai Annamáriát, Dobó Lászlót, Balogh Józsefet és Kovács Zoltánt választották. Az Etikai Bizottság tagjai: Kontrát Károly, Mikes Éva, Gógl Árpád, Kupper András és Szabó Erika. A Választási Egyeztetési Bizottságba Németh Zsoltot és Szájer Józsefet választották meg - mondta Kövér László újraválasztott elnök szombaton a testület alakuló ülését követő sajtótájékoztatón.
Társszervezetek az Országos Választmány elnökségében
Egy alelnöki pozíciót a választmány később kíván betölteni azon megfontolásból, hogy a társszervezetek mindegyikének helyet tudjon biztosítani az Országos Választmány elnökségében - hívta fel a figyelmet az elnök.
Hozáttete: az eddigi gyakorlat is az volt, hogy az MKDSZ és a Fidelitas képviseltette magát a választmányi vezetőtestületben. A Fidelitast továbbra is Dobó László képviseli, a Kisgazda Polgári Egyesületet pedig Balogh József . Őt az ülésen az új Országos Választmányban is helyet foglaló Gazdatagozat küldöttei jelölték. Így kerülhetett be még a társszervetzeti megállapodást megelőzően a választmány vezetőtestületébe.
Egy hely az MKDSZ számára maradt üresen, tekintettel arra, hogy az MKDSZ azon tagjai, akiket korábban kizártak a KDNP-ből, miután a bírósági döntés értelmében a párt visszanyerte legitimítását és régi tagjainak jelentős része belépett a KDNP-be, nem lehettek mind a mai napig egyszerre Fidesz és KDNP tagok is. Ezért jónéhány képviselő és MKDSZ-tag, kénytelen volt megválni Fidesz tagságától és a KDNP-be visszalépni. Az ülésen a választmány elfogadott egy olyan határozatot, amely lehetővé teszi, hogy az Európai Néppárt tagszervezetei vonatkozásában a kettőstagság tilalmát feloldják, azaz lehessen olyan jelentkező is tagja a Fidsznek, aki a másik pártját nem kívánja elhagyni. Ez a döntés két párt vonatkozásában született meg. A Magyar Demokrata Fórum és a Kereszténydemokrata Néppárt tagjait mentesíti az Országos Választmány az alapszabálynak egyébbként a kettőstagság tilalmára vonatkozó rendelkezése alól. Amennyiben a KDNP ezt a döntést a maga számára elfogadja és hasonlóképpen jár el, abban az esetben KDNP tagot is lehet a Fidesz Országos Válsztmányába delegálni - mondta Kövér László.
A testület újraválasztott vezetője elmondta: a választmány felhatalmazta a Szövetség elnökét a társszervezeti megállapodások megkötésére a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel, a Kisgazda Polgári Egyesülettel és a Fidelitasszal.
Hangsúlyozta, hogy megbeszéléseket kezdeményeznek az
együttműködési megállapodás megkötése érdekében a Lungo Drommal és az MDF-fel is.
Egyperces tisztelgés Orosházi György emlékének
Fejér megyében megüresedett Orosházi György képviselő (elhalálozás miatt) megyei közgyűlési mandátuma. A Fejér megyei választmány döntése alapján a listán soron következő Müller Sándor tölti be a megüresedett helyet a megyei közgyűlésben. A választmány tagjai megemlékeztek az elhunyt képviselőtársról.
A magyar gazdaság a válság felé sodródik
A Pannonplast-ügy kapcsán egy határozatot fogadott el a választmány, amelyben arra kérik az országgyűlési képviselőcsoportot, hogy mivel a kormánypártok megakadályozták a kérdés kapcsán a parlamenti vizsgálóbizottság gyors felállítását, ellenzéki képviselők bevonásával részvizsgáló-bizottságot hozzanak létre.
Rogán Antal frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy az Országos Választmány egy másik határozatot is elfogadott, amelyben megállapítja, hogy a szocialisták és a szabad demokraták elmúlt egyéves tevékenységének eredményeként a magyar gazdaság a válság felé sodródik.
Rámutatott: a választmány mély aggodalommal állapítja meg, hogy az elmúlt egy esztendő kormányzati politikáját az egyre jelentősebb eladósodás, a forint elértéktelenedése, a gazdaság szereplőinek elbizonytalanodása és az állami vagyon kiárusításának szándékajellemzi. Arra szólította fel a választmány nevében Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy állítsa le az állami vagyon erőltetett privatizációját, amíg a vagyon értéke nem erősödik az európai uniós csatlakozás után elvárt szintre.
***
Országos Választmányi határozatok
I. HATÁROZAT
A kormánypártok és a kormányszóvivő napokon át tagadták, hogy a Pannonplast részvényeinek felvásárlásából magánszemélyek és magáncégek közpénz felhasználásával hasznot húztak. Az Állami Autópálya Kezelő Rt. vezérigazgatójának felmentésével a hazugság nyilvánvalóvá vált. A kormány gyalogot áldozott, hogy a tiszteket mentse.
Az elmúlt napok sajtóhírei alapján továbbra is nyitott kérdés, kik gazdagodtak a Pannonplast ügy kapcsán az Állami Autópálya Kezelő Rt. pénzének felhasználásával. Érintettek-e mindebben Medgyessy Péter pénzügyi körei? Kinek a tudtával, vagy kinek az utasítására adott át közpénzt az Állami Autópályakezelő Rt. a Pannonplast részvényeinek felvásárlására?
A kormánypártok a független vizsgálóbizottság gyors felállítását megakadályozták, de a kérdések továbbra is tisztázásra várnak. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya ezért felkéri az országgyűlési képviselőcsoportot, alakítson ellenzéki képviselők bevonásával rész-vizsgálóbizottságot, és minden törvényes eszköz felhasználásával lásson hozzá a tények feltárásához az igazság mielőbbi kiderítésének reményében.
Budapest, 2003. június 28.
II. HATÁROZAT
A szocialisták elmúlt egyéves tevékenységének eredményeként a magyar gazdaság válságba került-. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya mély aggodalommal állapítja meg, hogy az elmúlt egy esztendő kormányzati gazdaságpolitikáját az egyre jelentősebb eladósodás, a forint elértéktelenedése, a gazdaság szereplőinek elbizonytalanítása, és az állami vagyon kiárusításának szándéka jellemzi.
Felhívjuk a kormányzó szocialisták és szabad demokraták figyelmét, hogy az Európai Unió legtöbb országában az állami vagyon részaránya most is magasabb, mint jelenleg Magyarországon. A meggondolatlan és felelőtlen privatizációt 1995-96-hoz hasonlóan, ma ismét pénzszerzési szándék vezérli. Pénzre van szüksége a szocialista gazdasági klientúrának, és pénzre van szüksége a kormánynak is, a költségvetés lyukainak a befoltozásához. Az erőltetett és gyorsított magánosítás azonban leértékeli az eladásra kerülő állami vagyont, emberek ezreinek a munkahelyét veszélyezteti, ugyanakkor milliárdokat vesz ki az adófizetők zsebéből.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya ezért felszólítja Medgyessy Péter miniszterelnököt, állítsa le az állami vagyon erőltetett privatizációját, amíg annak értéke nem erősödik az Európai Uniós csatlakozás után elvárt szintre.
Budapest, 2003. június 28.
fidesz.hu