Kósa: Előremutató vitát folytattunk
Az önkormányzatok devizaadósságával kapcsolatban nagyon komoly, előremutató vitát folytattunk - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnap este a Hír Tv Kontraszt című műsorában.
Dátum: 2012-02-13 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:37:46.733398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Fidesz alelnöke elmondta, a miniszterelnök beszámolt az elmúlt évek történéseiről és arról a politikai kontextusról, amelyben a kormány dolgozott. Ebben a többórás beszélgetésben - miután nem kellett olyan mértékű fegyelmet tartani, mint például egy sajtónyilvános eseményen - Kósa elmondása szerint „ugratások, vicces megjegyzések” is előfordultak. A politikus szavai szerint a frakcióülés lényegtelen vagy félreérthető mondatait a szenzációhajhász sajtótermékek kiragadták, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva ellenőrizetlen információkat tettek közzé saját elfogultságuk szerint.', 'Kósa beszélt arról is, nem volt konfliktus közte és Orbán Viktor miniszterelnök között, csupán beszélgettek, és volt kérdés, amelyben eltérő javaslataik voltak. Hangsúlyozta, abban közös volt az egyetértés, hogy az államháztartást át kell alakítani. Példának az oktatási rendszer reformját említette, amelyet az állam vesz majd át, mint fenntartó. Ennek vannak működési szabályai, költségvetési feltételei; a felállított keretek még pontosításra szorulnak. Ahhoz hogy az intézmények gazdálkodását törvényessé tegyék, még sok mindent kell csinálni - folytatta Kósa, hozzátéve, ilyen feltételek mellett fontos, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) mint a Parlament ellenőrző szervezete, pontos, szakmailag értékelhető tanácsokat, segítséget nyújtson a képviselőknek.', 'A kormánypárti politikus megemlítette, az önkormányzatok devizaadósságával kapcsolatban nagyon komoly, előremutató vitát folytattak az egri frakcióülésen.
']