Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az uniós paktum összhangban van a magyar célokkal"

Martonyi János külügyminiszter szerint a parlament előtt lévő uniós fiskális paktum összhangban van a magyar érdekekkel és célokkal.


Dátum: 2012-02-14 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:37:55.062338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA tárcavezető hétfőn, a határozati javaslat expozéjában azt mondta, a pénzügyi válság "megroppantott" pár eurózóna tagállamot, ezért olyan uniós stabilitási mechanizmust hoztak létre, amelynek segítségével átvészelhetőek a kritikus időszakok. Kiderült azonban, hogy ennél többre van szükség - mondta.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Hozzátette: Magyarországnak nem érdeke egy többszintű, megosztott Európa, mindegy, hogy a megosztottság milyen vonalak mentén alakul ki. Szeretnék, ha nem lenne ellentét észak és dél, a nagyok és a kicsik, a gazdagok és a kevésbé gazdagok, a régiek és az újak, valamint az eurózóna és a valutaunión kívüli országok között - fogalmazott.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Közölte azt is: azokat a feltételeket, amelyeket a szerződés tartalmaz, többségében az ország még nem tudja teljesíteni, de meg fog ezeknek felelni akkor, amikor csatlakozik a valutaunióhoz. Szerződő feleknek minősülnek az első perctől, de a kötelezettségeket csak akkor kell betartani, ha belépnek az eurózónába - ismertette a külügyminiszter.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A dokumentum elfogadásával az Országgyűlés támogatja Magyarország csatlakozását az új uniós fiskális paktumhoz. Az Európai Tanács állam- és kormányfői idén január végén állapodtak meg a paktum tartalmáról és a tervek szerint a tagállamok az Európai Tanács március 1-2-ai ülésén alá is írják a dokumentumot. A kormány február 8-án tárgyalta meg a szerződés végeleges szövegéről szóló előterjesztést, annak elfogadását azonban az Országgyűlés támogatásához kötötte.', '']

['\nHazánk érdeke az euró stabilizálódása', 'Hörcsik Richárd, a Fidesz vezérszónoka kiemelte: Magyarországnak elementáris érdeke az euró stabilizálódása és az egész európai közösség fennmaradása. Mint mondta, a parlament előtt lévő megállapodás fontos lépést jelent a válság legyőzésére, ugyanakkor azáltal nem csökken, hanem nő Magyarország érdekérvényesítő képessége, miközben konkrét kötelezettségei csak akkor támadnak majd, ha bevezeti az eurót.', 'Pálffy István (KDNP) emellett azt hangsúlyozta, a kormányoldal azért kéri a szerződés elfogadását, mert az szerintük semmilyen tekintetben sem korlátozza Magyarország gazdasági szuverenitását, sőt azáltal megőrizhetővé válik az ország versenyképessége.

']

Kapcsolódó elemek