Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cséfalvay: Védőhálót jelentene az IMF-megállapodás

Magyarország számára a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tervezett megállapodás védőhálót jelent majd ahhoz, hogy a nemzetközi pénzpiacokon, a magánpiacokon alacsonyabb hozamszintek, felárak mellett biztosítsa a finanszírozást - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn a Budapesti Corvinus Egyetemen.


Dátum: 2012-02-14 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:37:56.878926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tCséfalvay Zoltán kiemelte: a nemzetközi pénzpiacok türelmetlenebb lettek, ez a bizonytalanabb nemzetközi piaci helyzet is mutatja, hogy az országnak szüksége van egyfajta védőhálóra, amit az IMF-fel való megállapodás jelenthet az országnak.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Csaba László, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora ennek kapcsán arra mutatott rá, hogy az IMF-fel későbbiekben megkezdődő tárgyalásoknak nem az a lényege, hogy mekkora összeget veszünk fel a nemzetközi intézménytől, hanem az, hogy a megállapodással vissza tudjunk térni a magánpiacokra az ország finanszírozása során.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Cséfalvay Zoltán szerint mindhárom fél érdeke, így az IMF-é, az EU-é és Magyarországé is, hogy még az első negyedévben megszülessen a megállapodás a hitelkeretről.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az államtitkár megjegyezte: a világgazdaság bizonytalanságait mutatja az is, hogy az egyes nemzetközi pénzintézetek egymásnak ellentmondó gazdasági bővülést jósolnak mind az eurózónának, mind például Magyarországnak.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A mostani válság az egész eurózóna válsága, és a nemzetközi pénzpiacok már nagyon türelmetlenek abban a tekintetben, hogy az unió csúcsról csúcsra igyekszik kezelni a válságot, de nagyon lassú az előrelépés - elemezte a helyzetet.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A magyar kormánynak a válságadókkal az volt a célja, hogy időt nyerjen, a válságadók ki fognak kerülni az adórendszerből, a Széll Kálmán Tervben tervezett lépéseket végig kell vinni - mutatott rá.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az államtitkár, úgy vélte, az a felvetés, miszerint a pénzügyi tranzakciókra egyfajta a tranzakciós adót vezessenek be, jelentős mértékben gátolná a bankrendszer működését, akár világméretekben is.', '']

Kapcsolódó elemek