Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Funar: kétnyelvű felirat nem lesz a Sapientián

Nem engedélyezi Gheorghe Funar az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kétnyelvű cégérét. Az EMTE a Mátyás király utca 4. szám alatti központjára, a Bocskai-házra kérvényezett román és magyar nyelvű feliratot, a kolozsvári városháza városrendészeti osztályához benyújtott iratot Tonk Sándor rektor és Tánczos Vilmos, az Kutatási Programok Intézete írta alá. A városrendészeti engedélyt a román nyelvű változatra adták ki.


Dátum: 2003-06-28 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:30.680267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gheorghe Funar arra hivatkozva utasította vissza az EMTE kérvényét, hogy a városban törvénytelen lenne magyar nyelvű feliratokat elhelyezni, tekintve, hogy a 2002-es népszámlálás adatai szerint a városban élő magyarság aránya nem éri el a 20%-ot. A kisebbségi jogok különféle szintű alkalmazását a törvény ehhez a minimum-arányhoz köti. Kolozsvár polgármestere azt is közölte, hogy az alkotmány kimondja: az ország hivatalos nyelve a román.

cd.rádió

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek