Elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája
Lista készült a nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű intézményekről – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Németh Zsolt külügyi államtitkárral és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárral közösen tartott, a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón kedden.
Dátum: 2012-02-14 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:02.251606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Semjén Zsolt ismertette, jelenleg három tárcaközi bizottság működik: a romaügyekkel, az európai ügyekkel és a nemzetpolitikával foglalkozó. Ezek szabályzatuk szerint félévente tartanak plenáris ülést, a különböző szakterületek képviselői pedig negyedévente találkoznak. Semjén úgy folytatta, a keddi ülésen összefoglalták, az egyes tárcák nemzetpolitikai szempontból milyen eredményeket értek el, illetve milyen jövőbeni feladatokkal kell szembenézniük.
A miniszterelnök-helyettes felidézte, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) egyhangúan elfogadta a magyar nemzetpolitikai stratégia kereteit tartalmazó dokumentumot. Az egyes szakpolitikai terveket ebből az alapdokumentból vezetik le – emelte ki Semjén. Eddig két ilyen tervezet készült el, a Vidékfejlesztési Minisztérium a Darányi Ignác Terv keretében elkészítette agrárfejlesztés Kárpát-medencei stratégiáját, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig a Mikó Imre-terven keresztül Erdély gazdaságfejlesztési tervét alkotta meg – emlékeztetett a kereszténydemokrata politikus.
Semjén Zsolt bejelentette: a Máért döntésének megfelelően az egész Kárpát-medence tekintetében elkészítették a nemzeti jelentőségű intézmények listáját, amelynek lényege, hogy az említett szervezetek nem pályázatok, hanem speciális, kiszámítható, hosszú távú finanszírozás révén jutnak támogatáshoz. Akik kiszámítható partnerek a nemzetstratégia tekintetében, azok kiszámítható finanszírozást fognak kapni – hangsúlyozta, hozzátéve, a Bethlen Gábor Alap honlapján az összes kiemelt intézmény neve megtalálható.
Németh Zsolt külügyi államtitkár reményét fejezte ki, hogy a márciusi szlovák választások után egyértelmű és pozitív megoldást sikerül találni a felvidéki magyarok állampolgársági helyzetét illetően. Ezt a reményünket nem adjuk fel, és az érintettek addig is számíthatnak a magyar kormány és a magyar diplomácia egyértelmű támogatására – fűzte hozzá.
Németh Zsolt arról tájékoztatott, a Külügyminisztérium a tervek szerint az év folyamán újranyitja azokat a főkonzulátusokat, amelyeket az előző kormányzat zárt be. Ilyen például a Torontói, a Sidney-i vagy a São Paulo-i magyar főkonzulátus – sorolta a politikus, aki úgy fogalmazott, ezen diplomáciai intézmények újranyitásával az állampolgársági folyamatok fölgyorsításának érdekében sikerülhet egy olyan tartalékot feltárni, ami látványos eredményt hozhat.
A kormánypárti politikus arról is beszélt, az állampolgársági ügyek tekintetében folyamatosan dolgoznak az eljárások egyszerűsítésén. Aláhúzta, a parlament tavasszal meg kívánja alkotni a választási eljárásról szóló törvényt, mivel - szavai szerint - a választójogi törvény mellett ez fogja igazán meghatározni azokat a technikai részleteket, amelyek lehetővé teszik majd a külhoni magyar állampolgárok szavazását.