Szlovák házelnök: tárgyalni kell a kedvezménytörvényről
Szlovákiának egyelőre nincs oka arra, hogy radikális ellenintézkedésekkel állja útját a kedvezménytörvény szlovákiai érvényesítésének - jelentette ki vasárnap a szlovák parlament elnöke.
Dátum: 2003-06-29 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:30.978891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szlovák közszolgálati televízió (STV) vitaműsorában megszólaló Pavol Hrusovsky szerint Pozsony és Budapest között még mindig elegendő lehetőség kínálkozik a megállapodásra. Úgy látja: a perlekedés nem a pozsonyi kormány szlovák pártjai és a Magyar Koalíció Pártja (MKP) között, hanem a két ország, Szlovákia és Magyarország között folyik.
"A Magyar Országgyűlésnek természetesen jogában áll törvényt alkotni, de mert minket érint, nekünk is jogunkban áll azt észrevételezni" - fogalmazott a magyar jogszabály alapos szakmai elemzését sürgető Hrusovsky, aki szerint a kedvezménytörvény részletes ismerete híján Pozsony részéről igen csak korai azt állítani, hogy a törvénynek területen kívüli hatálya van és diszkriminálja a szlovákokat.
A vitaműsorban Vladimír Meciar exkormányfő, az ellenzéki Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) elnöke kijelentette: pártja kivárja a szlovák kormány ellenlépéseit, s ha ezeket nem találja megfelelőnek, akkor ha kell, nemzetközi intézményeknél keresi a megoldást. Meciar szerint Magyarország a két ország közti alapszerződéssel ellentétesen jár el. Az alapszerződést szlovák részről annakidején kormányfőként aláíró Meciar a műsorban arra figyelmeztette az MKP parlamenti képviselőit, hogy ajánlatos lenne, ha tudatosítanák: ők elsősorban a Szlovák Köztársaság állampolgárai, és ne feledjék, hogy ennek az országnak az alkotmányra esküdtek fel.
Az MKP-t képviselő A. Nagy László, a szlovák parlament emberi- és kisebbségi jogi bizottságának elnöke a vitaműsorban határozottan állította: igenis elkészült a szlovák ellentörvény tervezete. Ismeretei szerint ezt titokban a szlovák igazságügyi, a külügyi és a belügyi tárca közösen készítette elő, csak eddig hallgattak róla, jóllehet, ez a körülmény igen súlyos fordulatot jelent, ezért az MKP a koalíciós tanács elé viszi az ügyet.
A. Nagy úgy ítéli meg, hogy a szlovák fél minden ellenkezése időszerűtlen, mert a kedvezménytörvényt a magyar törvényhozás már módosította, de furcsamód a szlovák politikusok még mindig az eredeti törvényről beszélnek. A. Nagy felszólította vitapartnereit: ugyan pontosítsák már, hol fogalmazódik meg a módosított jogszabályban a területenkívüliség és a diszkrimináció? A vitapartnerek azonban a konkrét válasszal adósak maradtak.
MTI - fidesz.hu