Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elindult a "Start a diplomáért" konzultációs programsorozat

A felsőoktatás átalakításával a kormány növelni szeretné a műszaki és természettudományos területeken az ország versenyképességét, valamint célja az is, hogy minden tehetséges fiatal helyet találjon magának a felsőoktatásban – jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrási miniszter kedden Győrben, a Start a diplomáért konzultációs programot megnyitó sajtótájékoztatón.


Dátum: 2012-02-14 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:06.710542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Réthelyi Miklós kifejtette, hogy két oktatási terület lett a változások legnagyobb elszenvedője: a jogász és a gazdasági képzés, ugyanis itt komoly keretszámcsökkentés történt. Ugyanakkor ezeken a területeken már a korábbiakban is sok volt az önköltséges hallgató, ami azt mutatja, hogy a diákok úgy látják: még így is megéri elvégezni ezeket a szakokat, mert a későbbiek során a befektetésük megtérül majd – zárta beszédét a miniszter.

A sajtótájékoztatót követő konferencián a miniszter tájékoztatta az érdeklődőket a felsőoktatásban végbemenő változások lényegéről, a Diákhitel II. programról és a tanulmányi szerződésekről is.

Háttér:

Február 14-én Győrben indult útjára a Nemzeti Erőforrás Minisztérium „Start a diplomáért” nyílt konzultációs, információs és felvételi napok körútja. A rendezvénysorozaton a NEFMI Oktatásért Felelős Államtitkársága, az Oktatási Hivatal, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. és a Diákhitel Központ munkatársai tájékoztatják a felsőoktatási intézményekbe jelentkező diákokat a felsőoktatást érintő legfontosabb változásokról és a felvételizőket leginkább érdeklő témákról, többek között a keretszámokról, támogatásokról, hallgatói szerződésekről, a Diákhitel II-ről.

Az elkövetkező napokban az alábbi helyszínen találkozhatnak az érdeklődők a felsőoktatási szakemberekkel: február 14. Győr (Széchenyi István Egyetem), február 16. Pécs (Pécsi Tudományegyetem), február 17. Miskolc (Miskolci Egyetem), február 21. Debrecen (Debreceni Egyetem), február 22. Szeged (Szegedi Tudományegyetem), február 23. Budapest (Budapesti Gazdasági Főiskola Aulája). A rendezvények ideje alatt az Oktatási Hivatal és a Diákhitel Központ Információs pultjai folyamatos tájékoztatást nyújtanak, s választ adnak a továbbtanulással kapcsolatos kérdésekre.

A minisztérium február 24-én éjfélig meghosszabbította a felvételi jelentkezési határidőt, ily módon biztosítva a tanulóknak, hogy minél megfontoltabb döntést hozhassanak a továbbtanulással kapcsolatban.

Kapcsolódó elemek