BM: a kormány nem akadályozza az önkormányzatok likvid hitelfelvételét
Az éven belüli úgynevezett likvid hitelek felvételéhez továbbra sem lesz szükség semmilyen kormányengedélyre, az a jogszabály pedig, amely az önkormányzatok számára előírja, hogy költségvetésükben forráshiányt nem tervezhetnek, csak jövő január elsején lép hatályba - közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel, a Napi Gazdaság aznapi számában megjelent információra reagálva.
Dátum: 2012-02-14 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:09.233759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap egyebek között arról írt: a helyi büdzsék, illetve a hitelfelvételi lehetőségek hiányosan kidolgozott szabályozása lehetetlenítheti el az önkormányzatok hitelezését. A cikk szerint a gondot az okozza, hogy tavaly év végén törvény tiltotta meg az önkormányzatoknak, hogy forráshiányos költségvetést fogadjanak el, márpedig így a települések finanszírozásának fenntartása lehetetlenül el. A kormányzat a hibát az év végén már érzékelte, ennek volt köszönhető az értékelések szerint az a 7 milliárdos extra támogatás, amelyet az önkormányzatoknak a rövid távú, jellemzően folyószámlahitel-tartozásaik csökkentésére kellett fordítaniuk.
Erre a nap folyamán a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke az MTI-nek úgy reagált: az önkormányzatok működésének finanszírozása érdekében a jogszabályok módosítására, illetve kiigazítására lenne szükség.
A BM az MTI írásos érdeklődésére kifejtette: a Napi Gazdaság cikkében arról írnak, hogy március végére elzáródhatnak a banki hitelcsapok az önkormányzatok előtt, amelynek oka a szerző szerint az a törvényi szabályozás, amely kimondja, hogy az önkormányzatok költségvetésükben forráshiányt nem tervezhetnek. Ez azonban csak a jövő évtől, vagyis 2013. január 1-jétől lép hatályba egyszerre az önkormányzatok új finanszírozási rendszerével - szögezte le a tárca. "A feladatfinanszírozási rendszernek az a célja, hogy a helyi önkormányzatok a kötelező, törvényben meghatározott feladatai ellátásához szükséges fedezetet az Országgyűlés feladatalapú támogatással biztosítsa" - olvasható a BM közleményében.
Kiemelték továbbá, hogy a likvid hitelek felvételéhez továbbra sem lesz szükség semmilyen kormányengedélyre. Ennek kapcsán a BM azt is hozzátette: az éven túli hitelfelvételhez szükséges kormányzati hozzájárulást érintően "a cikk tévesen állítja", hogy ennek a rendszere kidolgozatlan, ugyanis 2012. január elsején hatályba lépett az a kormányrendelet, amely ennek szabályait részletesen tartalmazza. "A 7 milliárdos, a folyószámla-hitelekkel kapcsolatos tartozások csökkentését célzó tavaly év végi állami támogatás pedig az önkormányzatok rövid távú finanszírozási terheit kívánta csökkenteni" - szögezte le a BM.