Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Székesfehérvár: több milliárdos tartalékalap a költségvetésben

Több mint 3,3 milliárd forintos tartalékalappal fogadta el Székesfehérvár ez évi költségvetését szerdai ülésén a város közgyűlése.


Dátum: 2012-02-15 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:22.229502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tartalékot az Állami Számvevőszék által javasolt, illetve az általános tartalék mellett a hitelek árfolyamváltozása miatti esetleges pluszkifizetésre, a közszolgáltatások biztonságos fenntartására, az átalakuló önkormányzati rendszerből adódó feladatok évközben jelentkező többletköltségeinek fedezetére, az intézményi, a köznevelési és szociális ellátórendszer feladatellátására képezte az önkormányzat.

Az ez évi büdzsé mintegy 32 milliárd forintos kiadási főösszegéből a város 14,4 milliárd forintot költ az intézmények biztonságos működtetésére. Kiemelt fejlesztésekre és felújításokra 2,2 milliárd forintot szavaztak meg a képviselők, illetve döntöttek arról is, hogy a fejlesztési feladatok közül elsőbbséget élvez a bölcsődei, óvodai helyek bővítése. Folytatódnak a már megkezdett beruházások, egyebek között a szennyvízcsatorna-hálózat építése, a Fiskális úti orvosi rendelő felújítása. Megkezdődik a Fő utca felújítása, valamint a város egyik legforgalmasabb átvezető útja, a Mártírok útja felújítását szolgáló projekt előkészítése. Emellett a Saára Gyula-program keretében újabb utakat hoznak rendbe.

Az ez évi - több mint 29,7 milliárd forintos bevétel főösszegű - költségvetés a változó gazdasági környezetből adódó bizonytalanságok ellenére biztosítja a város és intézményrendszere stabil működését - mondta Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester a közgyűlésen.

A büdzsét két szocialista képviselő nem szavazatával fogadta el a testület.

Kapcsolódó elemek