Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tatabányán tíz százalékkal nőtt a helyi adóbevétel

Tatabányán 2011-ben az összes helyi adóbevétel meghaladta a 4,8 milliárd forintot, az érték tíz százalékkal nőtt a 2010-es adatokhoz képest - mondta el a nagy adózók fogadásán szerdán a polgármester.


Dátum: 2012-02-15 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:25.523679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyi adók közül az iparűzési adó összege egy év alatt közel húsz százalékkal emelkedett, ez a Tatabánya-Környe Ipari Parkban működő vállalkozások fejlődésének köszönhető - tette hozzá Schmidt Csaba (Fidesz). A helyi adóbefizetések 2010-ben a város teljes bevételének 21,5 százalékát, 2011-ben pedig várhatóan 26 százalékát teszik ki. Az adófizetők szerepe meghatározó a város működéséhez és fejlesztéséhez szükséges források biztosításában - ismertette a polgármester. Schmidt Csaba közölte, a tíz legnagyobb adózó között a 2011-ben kilenc termelő és egy szolgáltató társaság található, ezek az elmúlt esztendőben is a legnagyobbak közé tartoztak.

A polgármester szólt arról is, hogy a Tatabányán működő vállalkozások közül eddig tizennégy cég vesz részt az önkormányzat kezdeményezésére létrejött "Kéz a kézben" programban, ezek a vállalkozások 12 iskolát és 4 óvodát támogatnak.

Kapcsolódó elemek