A gazdaságpolitika alkalmas a növekedés fenntartására
A magyar gazdaság növekedési üteme három év után ismét meghaladta az Európai Unió és az eurózóna növekedési ütemét, velük ellentétben Magyarországon sikerült elkerülni a recessziót, az előző negyedévhez viszonyított adatok alapján. Bebizonyosodott: a magyar kormány gazdaságpolitikája alkalmas a növekedés fenntartására törékeny európai környezetben is - olvasható Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivőjének szerdai közleményében.
Dátum: 2012-02-15 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:26.269095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja, mindez megerősíti, hogy érdemes fenntartani versenyelőnyünket, amit az arányos adórendszer, az alacsony vállalkozási adó és az adóbürokrácia folyamatos visszaszorítása jelent.
Az idei év a recesszió elkerüléséért folytatott harc jegyében telik majd, amihez a 2011-es esztendő eredményei és a német gazdaság várható jó teljesítménye megfelelő alapot adnak. A magyar gazdaság teljesítményére a legutóbbi adatok alapján már a nemzetközi elemzők is felfigyeltek - zárul a közlemény.