Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Együttműködés a kormány és a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács között

Együttműködési megállapodást köt a magyar kabinet és a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács; a szerdán közzétett kormányhatározat szerint a dokumentumot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes írja alá a kabinet képviseletében február 29-ig.


Dátum: 2012-02-15 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:26.915802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA Magyar Közlönyben megjelent határozatban a kormány arra kéri a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy - az állami vagyonra vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint - július végéig tegye meg a szükséges intézkedéseket a tanács központjának elhelyezéséhez szükséges ingatlan térítésmentes használatba adása érdekében.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az együttműködési megállapodás szövegét az aláírás után a Hivatalos Értesítőben teszik majd közzé.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A kormány egyúttal rögzíti: támogatja a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács azon törekvését, hogy nemzetközi jogi jogalanyisággal rendelkező kormányközi szervezetté alakuljon. Ennek érdekében felhívja a vidékfejlesztési minisztert, hogy a külügyi tárca vezetőjének bevonásával vizsgálja meg ennek feltételeit, és azok fennállása esetén készítse elő a szükséges nemzetközi szerződést.', '']

Kapcsolódó elemek