Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújul Békéscsaba belvárosa

Befejeződött a békéscsabai belváros felújításának első szakasza. Az 1,9 milliárd forintos összköltségű projekt az Új Széchenyi Terv városrehabilitációs programján belül 1,1 milliárd forintos kormányzati támogatásban részesült - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtöki, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.


Dátum: 2012-02-16 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:35.764325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Békéscsaba megyeszékhelyként meghatározó, központi szerepet tölt be a térség gazdasági, politikai és kulturális életében. A város szívét, a Szent István teret ennek megfelelően kezelték: a történelmi főtéren több épületet felújítottak, helyreállították többek közt a Sas Patikát is, és elvégezték a szomszédos utcák renoválását.

A beruházás részeként felépült a Csaba Belvárosi Parkolóház, amely a parkolási lehetőségeket bővítve jelentősen megkönnyíti majd a közlekedést. A gépjárműforgalom csökkenésével, fokozatos megszüntetésével a Szent István tér reprezentatív közösségi térré alakulhat a város lakosai és a turisták számára, a jövőben kulturális szolgáltatások, nagyobb tömegeket vonzó rendezvények helyszínéül is szolgálhat.

Az Új Széchenyi Terv városrehabilitációs programjainak célja a városi közterületek megújítása, amely tovább segíti a települések gazdasági és társadalmi aktivitását. Békéscsabán 2010 júniusa óta 110 projekt nyert 6,23 milliárd forint támogatást a Kormány döntése alapján.

Kapcsolódó elemek