Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország minden felvetődő eljárás irányában nyitott"

A kormány holnap elküldi a válaszait Brüsszelnek a jegybanktörvénnyel, az adatvédelemmel és a bírói nyugdíjazással kapcsolatban – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő az m1 Ma reggel című műsorában csütörtökön.


Dátum: 2012-02-16 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:37.129457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Giró-Szász András az m1 Ma reggel című műsorában

Arra a felvetésre, hogy laphírek szerint újabb kötelezettségszegési eljárások indulhatnak Magyarország ellen, a kormányszóvivő azt mondta: van olyan ország, mely ellen 100-110 eljárás van folyamatban, míg Magyarország ellen eddig volt 14, most lett újabb három, vagyis bőven belefér, hogy induljanak újabb eljárások. Magyarország minden felvetődő eljárás irányában nyitott, mert a kormány döntései mögött logikai érvek vannak, tehát meg tudja őket védeni, másrészt elismeri az Európai Bizottságnak a jogharmonizációs feladatát.

Beszélt arról is: Matolcsy György nem mondta azt, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni. Szerinte ez egy politikai lejárató akció, ami emlékezteti a 2002-es köteles beszédre. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy a Start-programban résztvevők 47 ezer forintot kapnak, ami szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akiknek korábban 28 500 forintból kellett megélni.

Leszögezte: nonszensznek tartja, hogy azzal vádolják a kormányt, azt állítja, 47 ezer forintból meg lehet élni, és nem arról beszélnek, hogy kétszeresére emelték ezt a típusú ellátást.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4397, 'source_type': 'media', 'source_id': 8297, 'target_type': 'article', 'target_id': 115410, 'relation_type': 'describes'}