Balla: Harmonikus a párbeszéd a bizottságok között
Balla Mihály (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint a magyar és a román külügyi bizottságok együttműködése erősítheti Magyarország és Románia kapcsolatát, mivel a két bizottság között "őszinte a kapcsolat és harmonikus a párbeszéd".
Dátum: 2012-02-16 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:38.333944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus a román parlament külügyi bizottsága kétnapos budapesti látogatásának végén tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, érti a magyar választójogi törvénnyel, a magyarországi román kisebbség képviseletével kapcsolatos aggodalmakat, de remélhetőleg olyan helyzet alakul ki, amely "mindenki megelégedésére szolgál majd".
Hangsúlyozta: a magyar és a román külügyi bizottság évek óta rendszeresen, általában félévente találkozik, és ezúttal is több kérdést, egyebek mellett a két ország kapcsolatainak erősítését és az uniós ügyekben az együttműködés lehetőségét vitatták meg.
Korodi Attila (RMDSZ), a román külügyi bizottság elnöke arról beszélt, fontos, hogy legyen egy közép-európai "közös hang", mert ez erősítheti a régiót. Így azt a "távolságot", amely a nyugat-európai országok és a közép-európiai régió között van, minél hamarabb "le tudjuk dolgozni" - mutatott rá.
Azt mondta, a bizottságok tanácskozásán a magyarországi román és a romániai magyar kisebbség helyzetéről is beszéltek, és kitért arra is, hogy azt szeretnék, ha az új választójogi törvény elfogadásával a magyarországi román kisebbség képviselete minél magasabb szintű lenne az Országgyűlésben.
Emellett beszámoltak a magyar képviselőknek a román kormányváltás után kialakult helyzetről, az idei évre tervezett kormányprogramról, amelynek része a marosvásárhelyi egyetem ügyének rendezése és "a kisebbségi törvény helyzetének a kimozdítása". Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a romániai ellenzék "parlamenti sztrájkban van", ezért előfordulhatnak eljárási gondok - tette hozzá.
Kérdésre válaszolva Balla Mihály közölte, Magyarországnak kiemelten fontos érdeke, hogy Románia mielőbb a schengeni övezet tagja legyen. Ennek technikai feltételei már megvalósultak, és már csak egy tagállam ellenzi a román csatlakozást - emlékeztetett.
Korodi Attila hozzátette: úgy látják, Hollandiában, amely nem támogatja Románia belépését az övezetbe, nem elég nyitott a társadalom a párbeszédre ebben a kérdésben. Véleménye szerint a holland belpolitikai helyzet is sokat számít a kedvezőtlen hágai álláspont kialakításában. A hollandiai Szabadságpárt (PVV) által létrehozott, a kelet-közép-európai munkavállalókra tett panaszoknak helyet adó, nagy vitát kiváltott honlappal kapcsolatban az RMDSZ képviselője kijelentette: a holland társadalomnak "helyre kell tudnia tenni" az ügyet.
Balla Mihály végül szolidaritását és együttérzését fejezte ki a romániai rendkívül hideg idő áldozatai miatt.
A román parlament külügyi bizottságának delegációja szerdán érkezett kétnapos látogatásra Budapestre, hogy a magyar-román kapcsolatokról egyeztessen magyar képviselőkkel. A román delegáció találkozott Hörcsik Richárddal (Fidesz), az európai ügyek bizottságának elnökével, megbeszélést folytatott az Országgyűlés magyar-román baráti tagozatával, majd Jakab Istvánnal, az Országgyűlés alelnökével tanácskozott.