Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkaerőpiaci képzéseket indítanak az álláskeresők számára Szabolcsban

Mintegy ezer ember bevonásával munkaerőpiaci képzések indulnak az álláskeresők számára Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte Rezsőfi István, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön, Nyíregyházán.


Dátum: 2012-02-16 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:46.831575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA tisztségviselő elmondta, az első lépcsőben a jövő héttől jelentkezhetnek a támogatott képzésekre a regisztrált álláskeresők. Összesen több mint 40 különféle képzés indul, amelyek listáját kifejezetten a térségi munkáltatók igényei, illetve a kamarai és a saját felmérések alapján állította össze a munkaügyi központ.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap a decentralizált foglalkoztatási alapjából első körben 1000 személy képzését finanszírozza - ismertette Rezsőfi István. A OKJ-s képesítést adó szakmai képzéseket - a 100 százalékos támogatás miatt - ingyenesen vehetik igénybe az álláskeresők, akik ez idő alatt keresetpótló juttatásban részesülnek, amely a közfoglalkoztatási bér 60 százaléka.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az igazgató hozzátette: elsősorban fizikai szakmákban indulnak képzések, amelyre fokozottabb igény van a munkaerőpiacon, ilyenek például az esztergályos és a marós. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a több mint 57 ezres regisztrált álláskeresői állomány mintegy 55 százaléka szakképzetlen, ezért várhatóan nagy lesz az érdeklődés a jövő héttől induló képzések iránt.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Rezsőfi István a Nemzetgazdasági Minisztérium által a munkahelyteremtő beruházások támogatására kiírt, 10 milliárd forint összegű pályázatot megemlítve ugyanakkor elmondta: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mikro-, kis- és középvállalkozásai - tavalyhoz hasonlóan - valószínűleg ismét jó pályázónak fognak bizonyulni. 2011-ben 381 vállalkozás nyert az 5 milliárd forintos keretösszegből, és 3.100 új munkahelyet létesítettek, a megye ebből mintegy 606 millió forintos összeggel és 364 munkahely létesítésével vette ki a részét.', '']

Kapcsolódó elemek