Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Keresztet állítanak a katyni áldozatok emlékére Székesfehérváron

Keresztet állítanak a második világháború idején történt katyni tömeggyilkosság áldozatainak emlékére Székesfehérváron; Horváth János helyi képzőművész alkotását március 24-én, a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából avatják fel - mondta el a város alpolgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.


Dátum: 2012-02-16 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:49.445133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t\xa0Róth Péter (Fidesz) alpolgármester közlése szerint az emlékkereszt felállítását a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség kezdeményezte, a város önkormányzata pedig anyagilag is támogatja.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A katyni mészárlás néven ismertté vált, 1940-ben, Sztálin parancsára elkövetett tömeggyilkosság során a szovjetek mintegy 22 ezer hadifogoly lengyel katonatisztet, rendőrt és értelmiségi civilt végeztek ki, és temettek tömegsírba a Katyn környéki erdőkben.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az emlékkeresztet harminc éve száradó tölgyfából formálta, illetve készíti el a művész.', '']

Kapcsolódó elemek