Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics: 137 milliárd forint egészségügyi fejlesztésekre

Három év alatt 137 milliárd forint áll rendelkezésre egészségügyi fejlesztésekre - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Balatonfüreden, ahol a betegek kórtörténetét online megosztó rendszert mutattak be.


Dátum: 2012-02-16 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:49.865382, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA Pan-Inform Kft. 600 millió forintos beruházással (amiből ötven százalékot az Európai Unió biztosított) olyan online rendszert dolgozott ki HISCOM néven, aminek a segítségével az egészségügyi ellátás során a kezelőorvos elektronikus formában azonnal hozzáfér - a beteg hozzájárulásával - az őt érintő valamennyi adathoz, vagyis a páciens kórtörténetéhez.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Navracsics Tibor kijelentette: a balatonfüredi projekt azt bizonyítja, hogy a magyar egészségügynek már vannak olyan területei, amelyek európai színvonalúak, sőt a HISCOM-nak az európai piacon sincs versenytársa.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Kifejtette: a Semmelweis Tervvel az volt\xa0\xa0a kormány célja, hogy egy jobban teljesítő egészségügyet hozzon létre. Bár az egészségügy átalakításáról sok vita folyik, 2010 májusától 2011 végéig több mint 300 milliárd forint támogatásban részesült 900 projekt Európai Uniós támogatásokból az egészségügy területén - emlékeztetett Navracsics Tibor.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az Új Széchenyi terv 2011-13-as akciótervében 137 milliárd forint áll rendelkezésre egészségügyi fejlesztések konstrukciós céljaira, kórházfejlesztésekre, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére - sorolta.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Vannak olyan projektek, amik támaszai lehetnek a Semmelweis Tervnek, ilyen Navracsics Tibor szerint a HISCOM is, ami lehetővé teszi, hogy pluszberuházások nélkül az egyes intézmények kicseréljék egymás között a betegekre vonatkozó adatokat.

\xa0\xa0\xa0

A HISCOM összekapcsol rendszereket, így az ország bármelyik részén hozzáférhetővé válik a beteg kórtörténete, de csak ha ehhez hozzájárul - szögezte le a Pan-Inform Kft. ügyvezetője, Náray Gábor.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Hangsúlyozta: adatokat közvetítenek, de nem őriznek. A próbatesztek során a betegek elégedettek voltak azzal, hogy egy-egy kezeléshez nem kellett telefonálniuk, regisztrálniuk, időpontot kérniük - számolt be a tapasztalatokról az igazgató.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A fejlesztés hamarosan megkapja az úgynevezett IHE-minősítést, aminek birtokában lehetővé válik az európai értékesítés - jelentette be az igazgató, hozzátéve: előrehaladott tárgyalásokat folytatnak svájci érdeklődőkkel, informálisakat német, lengyel és román potenciális partnerekkel. A cég ugyanakkor először a balatoni kisrégióban kezdi meg a terjeszkedést, az ottani egészségügyi rendszereket köti össze, ha lesz érdeklődés a fejlesztésre - szögezte le Náray Gábor.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Megjegyezte: a HISOM nem csupán egészségügy adatok kezelésére alkalmas, jól használható a közigazgatásban is, például városi intézmények együttes adatkezelésére.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Navracsics Tibor ehhez hozzáfűzte: "ígéretes" beszélgetést folytattak a témáról; a balatonfüredi fejlesztés véleménye szerint az önkormányzatok közötti adatcsere, kommunikáció bonyolítására is alkalmas a HISCOM.', '']

Kapcsolódó elemek