Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európa-darabolás?


Dátum: 2012-02-17 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:52.889029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csizmadia László: A szakbizottság eltért a fair játék szabályaitól. A szocialista, liberális és zöldoldal háromszor dobhatott, mire az ellenfél játékosa egyszer sorra került. Olyan próbajáték tanúi voltunk, ahol már az ülés programjának és a meghívottak listájának összeállítása világossá tette a végeredményt, ami nem lehetett más, mint a manipulációval előállított többség győzelme az eleve védekezésre kényszerített kisebbség fölött.

Nem kétséges, az unió gyógyításra, majd rehabilitációra szorul. De ki fogja meggyógyítani? Eddig azt állították, a pénz segít minden bajon – csakhogy kezd elfogyni. Már a központi kincstár is szegény.

Belátható, hogy a túl nagy falatok – Írország, Portugália, Spanyolország, Olaszország és Görögország bedőlése – azonnal megakadnának Európa torkán, és vége szakadna a kontinensnyi álomnak, az uniónak. Ezért előételként Magyarországot tálalják fel.

Kapcsolódó elemek