A határozatnak nem lesz hatása az EB-vel történő tárgyalásokra
A nemzetközi baloldal ellenségének, ellenfelének tekinti Magyarországot - fogalmazott az Arénában Szijjártó Péter a csütörtöki európai parlamenti határozata kapcsán. A miniszterelnök szóvivője szerint ez nem lesz hatással az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokra.
Dátum: 2012-02-17 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:53.871788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sem a miniszterelnöknek, sem pedig a kormányfőnek nem kell, hogy legyen hivatalos álláspontja a csütörtöki európai parlamenti határozatot illetően - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szijjártó Péter, hozzátéve: ez "egy jogi kötőerővel nem rendelkező, teljes mértékben pártalapon meghozott döntés".
Minden egyes vita Magyarországról az Európai Parlamentben eddig pártpolitikai alapon zajlott. Minden úgy történik Strasbourgban, mint a budapesti parlamentben - fogalmazott a miniszterelnöki szóvivő, aki kiemelte: a határozatnak nem lesz hatása az Európai Bizottsággal történő tárgyalásokra, hiszen azok szakmai-jogi mederben zajlanak.
Hangsúlyozta, hogy a kormány pénteken küldi el válaszát a Bizottság által emelt kifogásokra, és úgy véli: a válasz alapján akár le is zárható az eljárás, hiszen valamennyi, az EB által kifogásolt pontban az európai jogrenddel harmonizáló döntéseket hozott a magyar parlament, ráadásul változtatási javaslatokat is küldenek a válaszban.
Az IMF kapcsán azt mondta: "mi készen állunk, rajtunk nem múlik a tárgyalások megkezdésének és lezárásának a gyorsasága".
Magyarország a saját lábán áll, biztosított a finanszírozása. Nem hitelt kérünk, hanem pénzügyi védőhálót, amellyel a nemzetközi pénzügyi piacokon erősebb pozícióval tudunk jelen lenni - erősítette meg a szóvivő.