Sajtóközlemény
A 2012.02.17-én a Népszabadság című napilapban "Budai Gyula: Ibolya államvizsga előtt áll" címen megjelent cikk tartalmával kapcsolatban az alábbiakat adom elő.
Dátum: 2012-02-17 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:38:54.233995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tHamisan állítja a cikk szerzője, Kácsor Zsolt, hogy Rácz Ibolya a volt titkárnőm. Nevezett személy soha nem volt a titkárnőm, és "magoszos" személyi titkárom, hanem, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei 4. számú választókerületi elnök, országgyűlési képviselő segítőjeként a politikai munkatársamként tevékenykedett. Kijelentem továbbá, hogy Rácz Ibolya kinevezéséhez kormánybiztosként és országgyűlési képviselőként semmi közöm sincsen, ugyanis a LEADER vezetőket a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára nevezi ki, és gyakorolja felettük a munkáltatói jogokat.
\xa0\xa0\xa0
Rácz Ibolya megbízásának az volt az oka, hogy hivatalos értesüléseim szerint a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisza András munkaszervezeti vezető tevékenykedése alatt jelentős összegű anyagi kárt okozott az Egyesületnek, és amely egyesületnek az elnöke abban az időben Demendi László MSZP-s országgyűlési képviselő volt.', 'A napokban megtételre kerülő büntető feljelentésem alapja többek között, hogy a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a kérdéses időszakban szintén Tisza András vezette Híd az Együttműködésért Kht-vel kifogásolható szerződéseket kötött. Az Egyesület például megrendelt egy 4.500.000,-Ft összegű mindössze hat oldalas szakmai megállapításokat nélkülöző stratégiai programot.', 'A program elkészítése egyébként az Egyesület kötelező feladatai közé tartozott volna, azt másnak nem adhatta volna ki megbízásba. Ezen túlmenően több olyan milliós számla is fellelhető a könyvelésben, amelyek mögött teljesítésigazolások, dokumentáció nem található. Mindamellett az Egyesület 2008 decemberétől kezdődően a Híd az Együttműködésért Kht-től bérelte irodáját 360.000/hó összegben.
\xa0\xa0\xa0
A Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal is elmarasztalta a Tisza András vezette Egyesületet, ugyanis Tisza jogszabályellenesen kívánt elszámolni éttermi szolgáltatást, alkoholos italokat, és külföldi utazást költségeit több, mint 9.5 millió forint összegben.
\xa0\xa0\xa0
A mostani, Rácz Ibolya ellen irányuló támadás oka az, hogy a kormánybiztosi vizsgálat jelentős anyagi károkat - közel 20 millió forint- okozó hiányosságokat tárt fel az Egyesület működésében, és konkrét személyi felelősség állapítható meg mind Demendi László volt szocialista országgyűlési képviselő, mind Tisza András személye vonatkozásában. A vizsgálat alapján feltárt bűncselekmények miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőrkapitányságon fogok a napokban büntető feljelentéssel élni hűtlen kezelés bűntette miatt.
\xa0\xa0\xa0
A valótlan tényállítások miatt a Népszabadság című napilappal szemben személyiségi jogi pert kívánok indítani.', 'Budapest, 2012. február 17.\xa0dr. Budai Gyula']